Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MTV: nem döntött a közéleti csatornáról a kuratórium

A Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumának pénteki, rendkívüli ülését azelőtt zárta be a testület elnöke, hogy a grémium dönthetett volna arról az indítványról: további tájékoztatást kér a tervezett közéleti csatorna indításáról, és annak startját saját engedélyéhez köti - tájékoztatta az egyik társadalmi delegált az MTI-t.


Dátum: 2005-09-30 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:09.507786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gráf Csilla elmondta, hogy a mintegy négyórás tanácskozás felét ügyrendi kérdések tisztázásával töltötték, ám ezt követően semmilyen információt nem kaptak az előkészületekről; hiába tettek fel konkrét kérdéseket több tárgyban, azokra utólag sem kaptak választ - tette hozzá.

Tavasz óta tartó kurátori működésük ideje alatt "erről semmilyem írásbeli, szóbeli tájékoztatást" nem kaptak - mondta, hozzáfűzve, előző tanácskozásukon érdemi kérdéseik feltétele után rekesztette be Czeglédi László elnök a napirendi pont tárgyalását.

Mint mondta, határozati javaslatuk annak megállapítását kérte, hogy mindeddig nem kapták meg az új televíziós csatorna indításáról az általuk elvárt tájékoztatást.

A dokumentum tartalmazta azt is, hogy a testület mind a 29 tagja kapja meg a médiahatósági nyilvántartásba vételhez benyújtott dokumentumcsomagot, illetve, hogy csak a kuratórium jóváhagyásával születhessen döntés az új adó indításáról.

Gráf Csilla úgy nyilatkozott az MTI-nek, "mindent meg fognak tenni" annak érdekében, hogy megszerezzék a várt információkat, azt azonban nem tudta megmondani, hogy a médiahatósághoz fordulnak vagy újabb kuratóriumi ülést kezdeményeznek.

Czeglédi Lászlót, a testület elnökét az MTI-nek egyelőre nem sikerült megszólaltatnia.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek