Demszky a tisztaságot is privatizálná
Demszky Gábor főpolgármester ma bejelentette, hogy a főváros gondolkozik a Fővárosi Hulladékégető privatizációján. Szomorú tapasztalatok figyelmeztetnek minket arra, hogy legfontosabb közműcégeink privatizációja a polgárok számára nem csupán költséges, de veszélyes is lehet! Általános tapasztalat, hogy ezen magánosítások a közművek fejlesztésnek elmaradásával és a közmű-díjak emelésével jár.
Dátum: 2005-09-30 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:10.398454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezzünk vissza: csatornázási művek eladása után több, mint duplájára nőtt a csatornadíj. A szemétégető eladása nyilvánvalóan a szemétdíjak aránytalanul magas emelésével járna. Ennél is ijesztőbb a dorogi példa. Az ottani szemétégető privatizációja után rákkeltő anyagok kerültek a Dunába, veszélyeztetve Esztergom ivóvizét, majd később az esőelvezető csatornába, ami egy közeli patakba torkollik.
Budapesten nincsen panasz a szemétszállításra. Amennyiben a szemétégető a főváros tulajdonában marad, akkor megakadályozható a további díjemelés. A szemétégető köztulajdonban maradásával a környezetszennyezést is kivédhető, ami viszont egy profitorientált cégnél nehezebben számon kérhető. A hulladék hasznosításával az égetőmű hőenergiát termel, csökkenti a távfűtés árát, a fővárosnak bevételt hoz. Ezt a rendszert akarja szétverni Demszky Gábor, és eladni a legnagyobb budapesti beruházást?!
A főpolgármesternek nem engedhető meg, hogy a budapestiek vagyonát eltékozolja, a közmű-díjakat emelje, és az itt élők egészségét veszélyeztesse.
Felháborító visszaélés a polgárok bizalmával, hogy a főváros legnagyobb beruházása, amelyre 19 milliárd forintot költöttek az adófizetők pénzéből, nem a budapestieknek, hanem egy piaci beruházónak épül.
Budapest, 2005. szeptember 30.
Kupper András
frakcióvezető
fideszfrakcio.hu