Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Malév közgyűlés: a kerozin üzletág minimum ára 7,02 milliárd forint

A Malév Rt. pénteki közgyűlésén a tulajdonosok jóváhagyták a Budapesti Airport Rt.-vel kötendő megállapodás keretfeltételeit, és döntöttek abban, hogy a Malév üzemanyag kiszolgáló leányvállalatát minimum 7,023 milliárd forintért adják el a ferihegyi repülőteret üzemeltető társaságnak.


Dátum: 2005-09-30 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:12.813357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Malév az MTI-hez pénteken közleményt juttatott el, amelyben tudatta azt is, hogy közgyűlést követően a Malév és a Budapest Airport Rt. képviselői aláírták a keretmegállapodást.

A Malév közgyűlése felhatalmazta az igazgatóságot arra, hogy folytassa le a tárgyalásokat a Budapest Airport Rt.-vel a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. (RÜK) értékesítéséről. A minimum árat is meghatározták, a RÜK Kft. törzstőkéjének 100 százalékára vetítve 7,023 milliárd forintban. A Malév korábbi közlése szerint a RÜK Kft. 96,66 százaléka a Malév Rt. közvetlen tulajdona, a többi üzletrész pedig az Air Budapest Club (ABC) nevű Malév-leányvállalaté.

A Malév korábbi tájékoztatása szerint a RÜK Kft. feladata - a kerozin beszerzése, raktározása, értékesítése és kiszolgálása a ferihegyi, a sármelléki és a debreceni repülőtéren. A leányvállalat eladásából származó bevétel teszi lehetővé azt, hogy a légitársaság az idei évet mérleg szerint nyereséggel zárja - nyilatkozta korábban újságíróknak Gönci János, a Malév vezérigazgatója.

A keretfeltételek további részleteit a Malév nem közölte. Németh Krisztina, a Malév kommunikációs vezetője az MTI kérdésére annyit mondott, hogy több témáról van szó, amelyről külön-külön megállapodást kötnek majd.

A légitársaság közgyűlésén személyi kérdésekben is döntöttek. Az igazgatóság tagja lett Sinkovits Péter, aki ezt a tisztséget a többi igazgatósági taggal megegyező mandátummal 2006. május 5-ig tölti be. A felügyelő bizottságba Csobánczy Gábort választotta meg a közgyűlés a lemondott Balogh András helyére. Az új felügyelő bizottsági tag mandátuma 2007. május 31-ig szól.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek