Az Irak elleni támadás az ENSZ-közgyűlés témája
George Bush amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés előtti csütörtöki felszólalásában várhatóan vázolni fogja azokat az okokat, amelyek miatt Irak veszélyt jelent a nemzetek közösségére, és amelyek szerinte indokolnák a katonai erő esetleges alkalmazását.
Dátum: 2002-09-12 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:07.667139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kofi Annan ENSZ-főtitkár megnyitó beszédében már előre figyelmeztette az Egyesült Államokat: ne folyamodjon semmilyen, egyedül eldöntött katonai akcióhoz. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ-alapokmány szerint minden tagállamnak joga van az önvédelemre. Egy magát megnevezni nem kívánó ENSZ-diplomata szerint Annan csupán "baráti figyelmeztetésnek" szánta kijelentéseit.
"Bush elnök beszéde meghatározza a nemzetközi kapcsolatok új rendjének új szabályait, és ez lesz a következő évek új stratégiai világrendje" - vélekedett az AFP-nek adott nyilatkozatában egy magas rangú nyugati diplomata.
MTI - fidesz.hu