Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkos haditechnikai rendszer jutott a NATO birtokába a Litvániában lezuhant orosz géppel

A két hete Litvániában lezuhant orosz vadászgéppel szigorúan titkos, barát-ellenség felismerőrendszer jutott a NATO birtokába - jelentette pénteken egy litván híriroda. A BNS egy "magas rangú forrásra" hivatkozva számolt be a fejleményről. Litván hivatalos körök egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták a hírügynökség értesülését.


Dátum: 2005-09-30 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:14.605362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelentés szerint a felismerőrendszer lehetővé teszi orosz repülőgépek pilótáinak, hogy bevetésük során, számítógép segítségével, azonnal különbséget tudjanak tenni ellenséges és nem ellenséges repülő tárgyak között. Szakértők véleménye szerint e technikai ismeretek révén, bizonyos körülmények között, más országok harci gépei is képesek lehetnek arra, hogy magukat "orosznak álcázzák".

Orosz források eddig azt állították, hogy a szeptember 15-én lezuhant SzU-27 vadászgép fedélzetén lévő felismerőrendszer automatikusan szétroncsolódott a becsapódáskor. A litván hírügynökség viszont úgy tudja, hogy a berendezés csupán megsérült.

Vilniusban vizsgálóbizottság alakult annak tisztázása végett, miért hatolt be a fegyveres orosz vadászgép litván engedély nélkül a NATO légterébe. A SzU-27 pilótája továbbra is litván őrizetben van, noha Moszkva több ízben kérte már az ő és a géproncs átadását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek