A hülyeség - ha fájna, 2005. szeptember 30.
A Magyar Szocialista Párt történetében kőbányai botrány a sokadik hatalmi marakodás - de messze nem utolsó. A hét végére megfáradt, magyarázkodó szocialista politikusok így egyre több hibát ejtenek. Talán e fáradtság, esetleg a dilettantizmus egyenes következménye, hogy két vezető pártpallér teljesen ellentmond egymásnak belügy és nem belügy tematikában?
Dátum: 2005-09-30 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:16.883591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kőbányai szocialisták egy része szerint Hiller Istvánnak már fél éve kellett volna tudnia arról, hogy Kaszab Csaba (kerületi MSZP-s alpolgármester) korrupciógyanúba keveredett. Az információ a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalát lendítette először mozgásba, és csütörtökön már házkutatást is tartottak a X. kerületi polgármesteri hivatalban. A nyomozók iratokat foglaltak le a házkutatás során a hivatalban, és a gyanúsítottat, Kaszab Csabát már ki is hallgatták.
Hiller István a mai nap az egyik televíziós műsorban azt nyilatkozta: Kaszab Csaba ügye nem pártügy, hanem az önkormányzat és az egyén ügye, és nem kapott semmilyen tájékoztatást. Talán azt sem tudja, merre van Kőbánya...
Állítólag a szocialisták "Tiszta Kőbányáért" mozgalma segítségért fordult Gyurcsány Ferenchez is, de hiába. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy helyben oldják meg az ügyet.
Estére Nyakó István is felébredt. Az MTI érdeklődésére eképp interpretálta kissé agresszíven az eseményeket: ez az ügy egy párt belügye...
Vagy inkább bűnügy? Nem lehetséges, Nyakó István?
fideszfrakcio.hu