Rice szerint az Egyesült Államoknak végre kell hajtania iraki küldetését
Az Egyesült Államok nem hagyhat fel iraki küldetésével, s az amerikaiaknak meg kell érteniük, hogy a közép-keleti ország nem juthat könyörtelen gyilkosok kezére - jelentette ki pénteken Condoleezza Rice külügyminiszter.
Dátum: 2005-10-01 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:19.307624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai diplomácia vezetője a New Jersey állambeli Princetonban egyetemi hallgatók előtt azt hangoztatta, hogy a Bush-kormányzat egyik legfőbb törekvése a demokrácia kiterjesztése a Közel-Keleten, amit Rice egyrészt erkölcsi kötelezettségnek, másrészt a globális terrorizmusra adott, átgondolt válasznak nevezett.
"Kairótól és Rámalláhtól Bejrútig és Bagdadig a szabadság biztosítására törekszünk" - fogalmazott a State Department vezetője, hozzáfűzve: az Egyesült Államoknak nem kell visszariadnia attól, hogy kihasználja minden befolyását a világban, legyen szó politikai, gazdasági, kulturális vagy katonai befolyásról.
Az amerikai külügyminiszter szerint egy olyan világban, amelyben a gonosz még rendkívül komoly veszélyt jelent, a demokratikus elveket az erő minden formájával támogatni kell.
Condoleezza Rice közel 2000-re becsülte azoknak az amerikai katonáknak a számát, akik Irakban életüket vesztették, hozzátéve, hogy az ország örökké emlékezni fog nevükre és az általuk hozott áldozatra. Elismerte, hogy a halottak növekvő száma hozzájárul az Egyesült Államok által vívott iraki háború támogatottságának csökkenéséhez, hangoztatta ugyanakkor, hogy - mint fogalmazott - a küldetés még nem ért véget. "Világossá kell tennünk, hogy kik ellen és miért harcolunk" - jelentette ki a State Department vezetője.
MTI - fideszfrakcio.hu