Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Poloskák a Fidesz irodájában is? Bejelzett a műszer

Bejelzett a lehallgatókészülékek bemérésére alkalmas műszer a Fidesz frakcióvezetőjének irodájában - tudta meg a Magyar Nemzet T. Mészáros Andrástól, a Pest megyei Fidesz frakcióvezetőjétől.


Dátum: 2005-10-01 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:22.059921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alkalmi vizsgálatra azután került sor, hogy a kormánypárti többségű Pest megye önkormányzatának közgyűlése sem a lehallgatási botrány tisztázására szolgáló sürgősségi indítványt, sem az önkormányzatok pénzügyi ellehetetlenülése miatt készült fideszes előterjesztést nem vette napirendre.

Nagy vihart kavart a közelmúltban, hogy a Pest Megyei Illetékhivatalban lehallgatókészüléket találtak. Kohári Emese, a hivatal vezetőhelyettesének irodáját néhány hete festették ki, az álmennyezetet is kicserélték. Miután Kohári Emese vélhetően kéznyomok miatti szennyeződést vett észre a plafonon, éppen asztala felett, átvizsgálta az álmenynyezetet. Ennek során kis szerkezetet talált, amely a rendőrség megállapítása szerint hang- és képrögzítésre alkalmas. A szobát lezárták, a rendőrség megkezdte a nyomozást.

Az ügy kapcsán T. Mészáros András, a Fidesz frakcióvezetője sürgősségi indítványt írt, amelyben 11 kérdéssel kívánt a közgyűlés felé fordulni, de a beadvány a kormánypárti többség jóvoltából napirendre sem került. Szerinte az ügy teljes körű kivizsgálására lenne szükség, amelyre vizsgálóbizottság felállítását javasolta.

- Vagy nem érdekli őket az eset, és természetesnek veszik a történteket, vagy tudják a kérdéseimre a választ, csak úgy tartják, hogy azok nem tartoznak a Fideszre - nyilatkozta T. Mészáros András. Hasonló sorsra jutott a Fidesz frakcióvezetőjének előterjesztése, amelyben arra kérte a közgyűlést, írjanak levelet Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, amelyben felhívják a miniszterelnök figyelmét az egyre sanyarúbb pénzügyi helyzetben levő önkormányzatokra.

Lapzártakor érkezett a hír, amely szerint T. Mészáros András frakcióvezető a közgyűlés ülése után, egyik ismerősével bement irodájába és a náluk lévő, a lehallgatókészülékek bemérésére alkalmas szerkezet az összes ismert technikai eszköz kikapcsolása után bejelzett. Szabó Imrét, a közgyűlés MSZP-s elnökét először a hivatalban, majd az általunk ismert mobiltelefonszámon is kereste a Magyar Nemzet, de nem tudta utolérni.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. október 1.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek