Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európa kegyhelyeinek egyházi vezetői Máriapócson

Európa Mária-kegyhelyei egyházi vezetőinek háromnapos találkozója kezdődött Máriapócson szombaton. Az Európai Máriás Háló elnevezésű szervezethez tartozó 15 kegyhely közül 11-nek a főpapjai vesznek részt a találkozón, amelyre meghívták az új tagjelölteket, a felvidéki Lőcse, az erdélyi Csíksomlyó, valamint a nyugat-európai Gibraltár püspökét is.


Dátum: 2005-10-01 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:24.553385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyházi rendezvény szombaton Istenszülő oltalmának búcsújával kezdődött. Több ezer hívő előtt Keresztes Szilárd, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye, illetve Mgr. Perrier, a franciaországi Lourdes püspöke mutatott be szentmisét.

A nemzetközi találkozó alkalmából tartott sajtótájékoztatón Keresztes Szilárd püspök elmondta: a konferencián a résztvevő főpapok a szenvedés és a vigasztalás, valamint a megnyugvás és a szolidaritás kérdéséről tartanak korreferátumokat, vitaindítókat.

A házigazda egyházmegye által kiválasztott témák kötődnek a máriapócsi kegyhely szellemiségéhez, a könnyező Mária-ikonhoz - emelte ki.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település kegyhelyét évente százezrek keresik fel, a hitben keresve megoldást gondjaikra. A kereszténység feladata, hogy a szenvedő emberek elmagányosodását testvéri szeretettel, közösségi befogadással és támogatással ellensúlyozza - mondta a görög katolikus főpap.

Hozzátette: az egyházaknak a jövőben is fontos szerepet kell betölteniük a szolidaritás erősítésében, segíteni a bajbajutottakat abban, hogy támogatókra találjanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az Európai Máriás Háló szervezetet öt kegyhely vezetői és püspökei hozták létre 2002-ben, majd egy évvel később további tíz kegyhelyet hívtak meg a tagok közé, köztük Máriapócsot.

A szerveződés első találkozóját 2003-ban a franciaországi Lourdes-ben rendezték meg, tavaly pedig a portugáliai Fatima volt a házigazda.

Az idei találkozót Máriapócson a görög katolikus kegyhelyen található Mária-ikon legutóbbi könnyezésének 100. évfordulója alkalmából tartják.

Az egyháztörténet szerint a képet 1676-ban Csigri László helyi bíró készíttette fogadalomból és hálából, miután megszabadult a török rabságból.

Az ikon először 1696. november 4-én könnyezett az akkori kis máriapócsi fatemplomban, ahonnan I. Lipót osztrák császár és magyar király Bécsbe vitette, és ma is ott őrzik a Szent István székesegyházban.

A könnyező Mária-képről több alkotás készült, s az egyik Máriapócsra visszakerült ikon 1715. augusztus 1-jén ismét könnyezett.

A harmadik könnyezést 1905. december 3-án jegyezték fel, annak tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte és állapította meg.

A máriapócsi kegytemplomot - a valamikori fából ácsolt imaház helyett kéttornyú kőtemplomot emeltek - XII. Pius pápa 1948-ban bazilika rangra emelte.

A máriapócsi zarándokhelyre 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa is ellátogatott, és 200 ezer hívő előtt mutatott be szentmisét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek