Mégis lesz gázáremelés
Novembertől a nagyfogyasztóknak kell majd többet fizetniük a gázért, 19 százalékkal. A gazdasági miniszter ezt a korábbi szokásokkal ellentétben most nem jelentette be. A kormányszóvivő cáfolta, hogy azért hallgatták volna el, mert kényes politikai kérdéssé vált a gázáremelés - hangzott el az egyik kereskedelmi csatorna híradójában.
Dátum: 2005-10-02 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:31.911717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdasági minisztériumban még néhány hete is azt mondták: az idén biztosan nem drágul a gáz. Bár a gazdaságkutatók jelezték: 15-20 százalékos áremelésre mindenképp szükség lesz. Szombaton a miniszterelnök az MSZP választmányi ülésén beszélt ugyan a gázárról, de nem az emelést hangsúlyozta. "November elsejétől fogjuk megtenni, a napokban fogjátok látni az erre vonatkozó rendeletet, azt tudniillik, hogy nem engedjük, hogy a lakosság által fizetett gázárak növekedjenek" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Arról viszont, hogy valami nem drágul, nem szoktak rendeletet alkotni. A rendelet, nem is erről szól, hanem arról, hogy a nagyfogyasztóknak 19 százalékkal drágul a gáz november elsejétől. Az információkat a kormányszóvivő is megerősítette.
A világpiaci árak emelkedését a kormány a nagyfogyasztókkal fizetteti meg. Az idén már harmadszor. A mostani 19 százalékos emelés előtt augusztusban, azelőtt pedig januárban emelkedett a gáz ára például a pékeknek, vagy a nagy gyáraknak. Kérdés persze, hogy a magasabb gázárat át akarják-e és át tudják-e majd hárítani a vásárlókra.
rtlklub.hu - fideszfrakcio.hu