Batiz: Kóka döntött a gázáremelésről
November 1-jétől 19 százalékkal emelkedik a gáz ára a nagyfogyasztóknak a gazdasági miniszter napokban meghozott döntése értelmében; "a lakosságot a változtatás nem érinti" Batiz András kormányszóvivő szerint. Kóka János, a gazdasági tárca vezetője a hét második felében döntött arról, hogy november 1-jétől többi között a gyáraknak és minisztériumoknak átlagosan 19 százalékkal kell többet fizetniük a gázért - mondta Batiz András, akit az MTI az RTL Klub esti híradójának információja alapján keresett meg.
Dátum: 2005-10-03 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:33.702530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést a kormányszóvivő az olaj világpiaci árának emelésével indokolta a távirati irodának. Mint mondta, a földgáz ára erőteljesen köthető az olajár változásához. Ennek hatása alól Magyarország sem vonhatja ki magát, ugyanúgy, ahogy a környező országok sem, ahol hasonló döntéseket hoztak - tette hozzá.
A gázáremelés "a lakosságot semmilyen mértékben nem érinti, az ő általuk fizetett gázár nem változik, csak a közületek számára változik" - mutatott rá. Batiz András hangsúlyozta, hogy az oktatási, szociális, egészségügyi vagy kulturális feladatokat ellátó állami, önkormányzati vagy egyházi intézményeket sem érinti az áremelés, mivel többletköltségeiket a kormány az energiagazdálkodási célelőirányzatból teljes egészében ellentételezi.
Az ellentételezés összege idén mintegy egymilliárd forint, jövőre pedig beépül a normatívákba - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Budapesten az MSZP országos választmányának ülésén azt mondta: az üzemanyagárak áfájának csökkentése mellett a gázárakkal kapcsolatban is intézkedést hoznak.
Úgy fogalmazott: "Nem engedjük, hogy a gázárak, a lakosság által fizetett gázárak növekedjenek, egy fillérrel sem fognak nőni".
MTI - fideszfrakcio.hu