Nincs áttörés a brit-osztrák külügyminiszteri találkozón török ügyben, a hollandok pesszimisták
Jack Straw brit külügyminiszter és osztrák kollégája, Ursula Plassnik vasárnap esti luxemburgi különtalálkozóján nem sikerült közelíteni az álláspontokat a török EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését akadályozó osztrák álláspont ügyében - szivárgott ki diplomáciai forrásokból.
Dátum: 2005-10-03 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:34.896075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Brüsszelbe érkezett hírek szerint Ursula Plassnik továbbra is azt szorgalmazta, hogy a tárgyalási keret - amelynek elfogadása elengedhetetlen a megbeszélések megkezdéséhez - ne csak a tagságot említse a tárgyalások céljának, hanem azt a lehetőséget is, hogy Törökország csupán "privilegizált partnerré" válhat. Márpedig a tavaly decemberi, a tárgyaláskezdésről döntő EU-csúcson nagy nehézségek árán megfogalmazott kompromisszumos álláspont - amelyet az EU-bizottság tárgyalási kerettervezete átvett - egyértelműen kimondja, hogy a "tárgyalások közös célja a csatlakozás".
Ben Bot holland külügyminiszter kétségét fejezte ki, hogy már vasárnap este, a külügyminiszterek munkavacsoráján, majd az ezt követő megbeszélésen sikerülne megoldást találni. Úgy vélte, csak hétfőn születik majd meg a megegyezés. (Megfigyelők ez utóbbi kapcsán emlékeztetnek, hogy hétfő reggel Luxemburgban külön megbeszélést tart a horvát EU-csatlakozási tárgyalások ügyében illetékes EU-munkacsoport, s ha ez esetleg úgy döntene, hogy zöld utat adhatnak Zágráb tárgyaláskezdéséhez, az segíthetne az osztrákok meggyőzésében török ügyben. Bécs ugyanis a mihamarabbi horvát tárgyaláskezdést követeli, s bár hangsúlyozza, hogy nincs szó "árukapcsolásról", ha a horvát ügyben áttörés születne, presztízsét megmentve állhatna fel az asztaltól.)
Érdekes, hogy még a törökökkel legfeszültebb viszonyban álló EU-tagország, Ciprus is támogatja a Törökországgal folytatandó megbeszélések hétfői beindítását. "Optimista vagyok" - mondta Georgiosz Jakovu külügyminiszter luxemburgi megérkezésekor, bár hozzátette: Ciprus sürgeti a szigetország hajóit, repülőgépeit a török kikötőkből, repülőterekből kitiltó ankarai rendelkezések feloldását, méghozzá a tárgyaláskezdés után azonnal.
Egyébként úgy tudni, Magyarország is támogatja a törökökkel folytatandó megbeszélések terv szerinti megkezdését, mindenekelőtt azért, mert így a brit EU-elnökség hátralévő hónapjaiban más, magyar szempontból fontosabb kérdésekre, mindenekelőtt a 2007-2013-as EU-keretköltségvetés elfogadására lehetne koncentrálni.
MTI - fideszfrakcio.hu