Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Káoszt szült a román állampolgárok kiutazását szabályozó új rendelet a román határon

Teljes káosz uralkodik a román határokon - legalábbis ez derült ki a hétfői romániai sajtótudósításokból, amelyek beszámoltak a román állampolgárok kiutazását szabályozó, szombat reggeltől érvénybe lépett új rendelet alkalmazásáról.


Dátum: 2005-10-03 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:40.266670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hétfői román napilapok szerint a hétvégén az új belügyminiszteri rendelet értelmében mintegy 2500 romániai állampolgárnak tiltották meg a határőrök az ország területének elhagyását, mivel nem tudták igazolni az uniós térségbe való kiutazásuk pontos célját. Körülbelül 9 ezer érintett akart kiutazni, tehát csaknem egyharmaduk volt kénytelen lemondani e szándékáról.

A lapok szerint vasárnap délig csak Nagylaknál, Tornyánál, Gyulavarsándnál és Kürtösnél 385 személyt fordítottak vissza a határtól. Az Arad megyei határrendőrség szerint az illetőknél nem volt érvényes meghívólevél vagy más, az új rendelet által megkövetelt irat. A lapok Florin Oprisát, a határőrség szóvivőjét idézték, aki elmondta: az új rendelet különösen azok számára jelent szigorítást, akik csak "át akartak szaladni" bevásárolni valamelyik határ menti magyarországi élelmiszer-áruházba, vagy a határsávban szerettek volna vámmentesen cigarettát vagy más árucikket vásárolni.

Valójában az új rendelkezés jelentős mértékben sújtja azokat a romániai magyarokat, akik magyarországi ismerőseiket, rokonaikat szeretnék meglátogatni, hiszen most már kötelező a vendéglátó meghívó levele. Az MTI érdeklődésére illetékesek megerősítették: a határokon valóban alkalmazzák az új határátlépési szabályokat. Dan Lazar, a Bihar megyei határrendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta: romániai rokonok magyarországi látogatása esetében a meghívó családnak magyarországi közjegyzőnél kiállított és hitelesített formanyomtatványt kell küldenie Romániába, a meghívottnak ezzel a dokumentummal fordítóhoz és közjegyzőhöz kell fordulnia hitelesítés végett, s csak ennek a papírnak a felmutatásával kelhet át a határon. Nem elegendő tehát a határátlépéshez, ha csak a szükséges pénzösszeggel jelennek meg a határon.

A Romania Libera hétfői számában azt írja: Nelu Pop, a román határrendészet parancsnoka maga igyekezett eligazítani a határőröket, miként járjanak el a gyakorlatban, azt tanácsolva nekik, hogy legyenek rugalmasak, "ne essenek túlzásokba", ne legyenek "túlbuzgók". A lap szerint azonban több határőr inkább ragaszkodott a rendelet betű szerinti betartásához, nehogy a korrupció leghalványabb gyanúja is ráterelődjön.

Az Új Magyar Szó hétfőn megjelent első számában helyszíni tudósítást közölt, eszerint van példa elnéző ügyintézésre is. A borsi határátkelőnél például két fiatal, aki Budapestre igyekezett a rokonokhoz, nem rendelkezett meghívólevéllel, de a határőr továbbengedte őket, azzal az intéssel: "Legközelebb már legyen meghívó!". Vasárnap délelőtt, a tudósító ott tartózkodása idején egyébként senkit nem fordítottak vissza, de látszott, hogy a határátlépés szabályainak megváltoztatása a magánemberként utazókat elrettentette a rokonlátogatástól és a bevásárlókörúttól.

A Krónika című erdélyi napilap beszámolt arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hat - Arad, Bihar, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy - megyei szervezetének vezetősége tiltakozott az új szabályozás ellen. Szerintük a kiutazási feltételek ellentmondanak a szabad mozgás jogának és a határok átjárhatósága elvének. Az RMDSZ-vezetők úgy vélik: a román belügyminisztérium álláspontja azért sem indokolt, mivel a szomszédos országok nem kérték és nem írták elő a szigorításokat. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a hétvégén Nagyváradon kifejtette: noha az Európai Unió valóban előírja Románia számára bizonyos feltételek teljesítését, elfogadhatatlan, hogy például Magyarország esetében szigorítják a kiutazást.

"Új szabály, régi káosz a határon" - így kommentálta mindezt hétfői tudósításának címében az Új Magyar Szó. "A romániai valóság: a határok még messze nem virtuálisak" - írta a kolozsvári Szabadság. A Krónika vezércikkében egyenesen úgy fogalmazott: "Leeresztették a vasfüggönyt".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek