Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötödével visszaesett a Romániából érkezők száma

Jelentősen, 15-20 százalékkal visszaesett a Romániából érkező utasok száma az október 1-jén bevezetett új kiutazási szabályozás után - mondta a határőrség szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn.


Dátum: 2005-10-03 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:41.421376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határőrség tapasztalatai szerint a romániai szabályozás bevezetése után kevesebb román állampolgár lépte át a román-magyar határt - közölte Kovács Iván. Hozzátette: a kiutazási feltételek ellenőrzése teljes mértékben

a román határőrök felelősségi körébe tartozik. Az MTI romániai tudósítójának beszámolójából kiderül, hogy a hétfői román napilapok szerint a hétvégén az új belügyminiszteri rendelet értelmében mintegy 2500 romániai állampolgárnak tiltották meg a határőrök az ország területének elhagyását, mivel nem tudták igazolni az uniós térségbe való kiutazásuk pontos célját. Körülbelül kilencezer érintett akart kiutazni, tehát csaknem egyharmaduk volt kénytelen lemondani e szándékáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek