Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elmarad az Omega-együttes székelyudvarhelyi koncertje

Elmarad az Omega-együttes székelyudvarhelyi koncertje, amelynek bevételét a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére kívánták felajánlani - közölték hétfőn Bukarestben.


Dátum: 2005-10-03 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:44.932367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Omega székelyföldi turnéjának első hangversenyeként beharangozott előadás elmaradásának oka, hogy a helybeli polgármesteri hivatal október negyedikén megkezdi a rendezvény színhelyéül kijelölt városi sportcsarnok felújítását. E dátumtól számított egy hónapig a hivatal felfüggeszt minden tevékenységet a létesítményben - derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti sajtóirodájának hétfői tájékoztatójából.

Bár a koncert szervezői eredetileg megállapodtak a város elöljáróival a koncert helyszínében és időpontjában, a városi polgármesteri hivatal utólag értesítette a szervezőket a sportcsarnok felújításáról. Az Omega-együttes erdélyi turnéjának szervezői úgy döntöttek, hogy az október 20-ra tervezett székelyudvarhelyi fellépés elmarad.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek