Miért nem támogatja a kormány a vállalkozókat a kínai importtal szemben?
Körmenden 2002-ben még csupán 648 embernek nem volt munkája, ma már azonban ezernél is több az állástalanok száma - mutatott rá egy helyi példa alapján a gazdasági minisztert interpelláló Bebes István a kormány "munkahelyteremtő" politikájának a lényegére.
Dátum: 2005-10-03 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:47.067598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr! Mi bizonyítja leginkább egy kormány alkalmatlanságát? Úgy van ez, mint a mindennapi életünkben. Ha valaki nem tartja be az adott szavát, akkor az méltatlan, alkalmatlan a bizalmunkra, hiteltelenné válik a szemünkben. Amennyiben egy kormány az ígéreteit nem tartja be, akkor bizony alkalmatlan a feladatára. Ilyen egyszerű ez. 2002-ben a szocialisták 400 ezer új munkahelyet ígértek az országnak. Mit tapasztalunk azóta? Azt, hogy a Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 400 ezer ember van 2005 őszén munka nélkül Magyarországon. Mit ígért Gyurcsány Ferenc egy évvel ezelőtt az embereknek? Munkahelyet, munkahelyet, munkahelyet! Ehhez képest a számok azt mutatják, hogy 40 ezer dolgozó veszítette el a munkáját Gyurcsány Ferenc hatalomba lépése óta.
Nézzük, hogy Vas megyében, Körmenden mi is a szomorú helyzet! A megyében nyilvántartott munkanélküliek száma 8790 fő, ezen belül, Körmenden több mint ezer embernek nincs állása. Körmenden 2002-ben még mindössze 648 ember, 2005-ben más ezernél is több az állástalanok száma. Mindez azt jelenti, hogy Körmend lakosságának durván 10%-ának nincs munkahelye. Az emberek nap mint nap azt kérdezik, hogy a városvezetés minden törekvése ellenére hogyan alakulhatott ki ez a helyzet? Mi az oka a sorozatos gyárbezárásoknak? Miért zárt be a MARC Cipőgyár, STYL Ruhagyás Rt? Ha tényleg olyan kirobbanóan sikeres a magyar gazdaság, akkor miért találják az emberek az utcán magukat pillanatok alatt? S miért nem tudnak újra elhelyezkedni? Egyre többen teszik fel ezeket a kérdéseket, s azt látják, hogy Gyurcsány Ferenc lendületesen csak bátran beszél, ám képtelen, és alkalmatlan a súlyos gondok megoldására. Ezt látszik igazolni az, hogy a gyárbezárási hullám tovább folytatódik: augusztusban az elektrotechnikai alkatrészek előállításával foglalkozó Schifo Elektrotechnikai és Mechanikai gyártó Kft. tömeges, 160 főt érintő létszámleépítésről tett bejelentést.
A kft. vezetése azzal indokolta a leépítésre vonatkozó döntését, hagy a Körmenden gyártott híradástechnikai alkatrészeket a jövőben Magyarország helyett Kínában gyártatja le a megrendelő. Ehhez hasonló indokok alapján zárta be egységeit a közelmúltban MSC Hungary Kft és a Styl Rt is. Tehát biztonság helyett létbizonytalanság uralkodik Körmenden és környékén, miközben Gyurcsány Ferenc kínai látogatásán bátran, sőt mi több lendületesen a magyar piacot ajánlgatta az olcsó kínai termékeknek.
Kérem Önt tisztelettel Miniszter Úr, hogy válaszával győzze meg a Körmenden és az ország más táján élő családokat arról, hogy fontos a Magyar Kormány számára a haza ipar és kereskedelem védelme, a magyar munkahelyek megőrzése és a családok anyagi biztonsága!
Körmend város polgármestereként a munkájukat féltők, és munkájukat elvesztettek nevében kérdezem Önt, kíván-e a kínaiaknak vízumot ajánlgató Gyurcsány-kormány lépéseket tenni a magyar vállalkozások piacon maradása, és a magyar munkavállalók munkahelyének megvédése érdekében a kínai export növekedésével szemben?
***
A válaszadással megbízott Dióssy Gábor politikai államtitkár szerint igenis, sikeres a magyar gazdaság. a magyar kormány szívügyének tekinti a hazai ipar támogatását, mindent megtesz azért, hogy új munkahelyeket létesítsen - mondta.
Bebes István egy Radnóti-idézettel válaszolt az államtitkárnak, "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj..." Kóka miniszter helikopteréről nem látja rendesen a magyar valóságot - jegyezte meg.
A képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát.
fideszfrakcio.hu