Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdogan szóvivője cáfolja, hogy Ankara elfogadta volna a tárgyalási keretet

A török kormányfő szóvivője cáfolta azokat a korábbi hírügynökségi jelentéseket, amelyek szerint Ankara elfogadta volna az EU-csatlakozási tárgyalások menetét rögzítő keretdokumentumot.


Dátum: 2005-10-03 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:47.654263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A tárgyalások tovább folynak. Egyelőre nincs megegyezés" - közölte Akif Beki szóvivő, a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan megbízottja.

Míg egyes hírügynökségek arról számoltak be, hogy Abdullah Gül külügyminiszter már útban van repülőgépen Luxembourg felé, a brit EU-elnökség nem erősítette meg a megállapodásról szóló híreket. "A párbeszéd folytatódik" - idézte a Reuters egy brit kormányszóvivő szavait.

Időközben Ankarából is olyan hírek érkeztek, hogy még nem bizonyos Gül luxembourgi útja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek