A nyomor helyett az egészségügyet számolták fel
Csupán 14 milliárd forinttal tervezték nagyobbra a kormány az egészségbiztosítás jövő évi kiadását, pedig csak az inflációs hatás 30-40 milliárdos többletet igényelne - írja a Világgazdaság. Kevesebb jut többek között házi szakápolásra, a művesekezelésre, a gyógyfürdőellátásra, a gyógyászati segédeszközökre.
Dátum: 2005-10-04 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:53.076016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A biztosító költségvetési fejezetén belül a természetbeni ellátásokra több mint 29 milliárd forinttal kevesebbet terveztek az idei előirányzatnál. Ugyan a megváltozott elnevezések miatt nehéz követni a két esztendő kiadási tételeit, ám az ezekből összeálló számsorok összevetésekor a mérleg a 2006-os költségvetés kárára billen el. Egyszerű összevetéssel kitűnik a tervből, hogy jövőre az ideinél kevesebb jut például a házi szakápolásra, a művesekezelésre, a gyógyfürdőellátásra, a gyógyászati segédeszközökre és azok kölcsönzésére, a fogászatokra, a gondozóintézeti ellátásra, a beteg- és halottszállításra. Ám mivel a jövő évi büdzsében többféle ellátást összevontak, másként neveztek el, nehéz követni a változásokat.
Az ideiben például a járó- és a fekvőbeteg-szakellátásra (ebben benne van a krónikus betegellátás összege is), valamint a komputertomográfos (CT) és a mágneses elven működő (MRI) diagnosztikai ellátásra összesen 531,1 milliárdot irányoztak elő. A jövő évi tervben viszont egybeolvasztották a járóbeteg-szakellátást az úgynevezett aktív kórházi ellátásra fordítható pénzzel (ebben nincs benne a krónikus betegek ellátása), valamint a CT és az MRI működtetésére szánt diagnosztikai kasszával, amelyet összevont szakellátásnak neveztek el a költségvetésben. Ezekre 444,3 milliárd az előirányzat. Külön szerepeltetik viszont a laboratóriumi vizsgálatokra fordítható 20,4 és a krónikus fekvő betegekre szánt 36,8 milliárdos összeget. Mindezeket összeadva jövőre e célra 501,5 milliárdot lehet majd költeni. A két esztendő kétféleképpen összeálló költségvetési kiadása között több mint 29 milliárd a különbség az idei kárára. Igaz, a fejezeti államháztartási tartalék 20,6 milliárd. Gyógyszerekre az idén 284 milliárd az előirányzat, ám a tényleges költés várhatóan mintegy 30-40 milliárddal több lesz. Ennek ellenére a jövő évi gyógyszerbüdzsét 298 milliárdra tervezték - írja a Világazdaság.
vg.hu - fideszfrakcio.hu