Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kegyhelyek Európában

Négy kegyhellyel bővült a kontinens legjelentősebb Mária-kegyhelyeinek egyházi szervezete, az Európai Máriás Háló.


Dátum: 2005-10-04 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:53.959788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet Máriapócson október 1-4. között tanácskozó vezető főpapjai titkos szavazásával a nyugat-európai Gibraltár, a szlovákiai Lőcse, a romániai Csíksomlyó és a horvátországi Máriabánya került a tagok közé - közölte Kocsis Éva, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye nyíregyházi püspöki hivatalának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Az egyházi vezetők döntöttek arról, hogy az Európai Máriás Háló következő találkozója az írországi Knock kegyhelyen lesz 2006. szeptember 28. és október 3. között. Az egyházi szerveződést 2002-ben öt európai kegyhely püspöke hozta létre, majd 2003-ban tíz új tag, köztük a magyarországi Máriapócs, a görög katolikusok kegyhelye csatlakozhatott a hálózathoz. A szervezethez minden országból egyetlen kegyhely tartozhat, s csak ősi és nemzeti jelentőségű kegyhelyek válhatnak taggá. A tagok száma - tekintettel a rózsafüzér húsz titkára - még egy kegyhellyel nőhet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek