Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazságosság: 619 elfelejtett ígéret

Áder János vezérszónoklatával indult a Fidesz által kezdeményezet vitanap kedden a parlamentben. A frakcióvezető beszédében a Felejtés programjának nevezve az elmúlt három év politikáját és rámutatott: a 2002-es választások óta 619 ígéretét nem teljesítette az MSZP-SZDSZ-kormány.


Dátum: 2005-10-04 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:54.841298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ideje lenne tudni, vajon melyik irányba fordul az ország az euró bevezetése kapcsán. A Kóka-féle 2010-es bevezetés, avagy a miniszterelnöki halogató politika irányába - érdeklődött a politikus. Áder ezt követően a nemrég meghirdetett földvásárlási lehetőségekkel kapcsolatosan megjegyezte: a polgári ciklus idején jelentősen jobb feltételekkel lehetett földhöz jutni.

A Medgyessy-kormány ígéreteit elfelejteni nem szabad, bár láthatólag Önök szívesen tennék - hangsúlyozta a képviselő, kiemelve: 2002-ben 400 ezer új munkahelyet ígértek, ám ehelyett jelenleg pontosan ennyien keresnek munkát Magyarországon. Hozzátette: csak az elmúlt esztendőben 60 ezerrel nőtt az állástalanok száma, míg az államadósság 12 hónap alatt 1000 milliárd forinttal nőtt. Rámutatott arra is, hogy 2002 óta 36 adóemelés és hat új adónem bevezetésével büszkélkedhet a kormány. Megígérték a TB-járulék csökkentését, ám a beígért 5 százalékos mérséklésből sem lett ebben a ciklusban semmi, 2008 tájára lesz várható a változás - hangoztatta. Ha most nem teljesítik, vajon miért tennék meg a jövőben? - érdeklődött.

Áder leszögezte: az új családtámogatási rendszer sem lett igazságosabb. Emlékezetett arra, hogy az Orbán-kormány idején létrehozott rendszert a családok 85 százaléka tudta igénybe venni, ám ezt mégis szét akarják verni. A frakcióvezető azt az ígéretet tette, ha 2006-ban újra kormányt alakíthat a Fidesz, akkor a lehető legrövidebb időn belül visszaadják azokat a juttatásokat, amit Gyurcsány Ferencék elvettek. Az autópályák helyzetéről is szólt. Aláhúzta, hogy a 800 km-es ígéretből sem lett semmi, sőt a nyáron átadott 20 kilométeres szakasz majd háromszoros áron készült el, mint a sokat szidott Orbán-kormány idején épült drága autópálya.

A vasúti pályák rendbetétele, a két tiszai víztározó megépítése is légvárnak bizonyult, pedig ezek már a Gyurcsány-kormány programjában szerepeltek - közölte Áder János, majd így folytatta: pedig ezek a vállalások még a Medgyessy Péter idején megfogalmazott ígéretekhez képest is visszalépést jelentenének, már ha megvalósultak volna. Emlékeztetett a miniszterelnöki libikókázásra is, kiemelve a jövő évi költségvetésben semmi pénzt nem különítettek el a játszóterek biztonságossá tételéhez. Az egészségügy ígéreteiből sem lett semmi - folytatta a felsorolást -, ahogy a kisebbség politika fejlesztéséből sem, ugyanis a kormány a felére akarja csökkenteni a roma telepek felszámolására szánt pénzeket.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek