A nagyfogyasztók tiltakoznak, de mindenki ráfizet
November elsejétől 19 százalékkal drágul a gáz a nem lakossági felhasználók számára. Az emelés a vállalati versenyképesség romlásához és a költségvetési deficit további emelkedéséhez vezethet. Az év eleji 10,8 és augusztusi 8,1 százalékos emelés után az idén ez már a harmadik idei korrekció, amely a gyakorlatban alighanem a gázár 24 százalék feletti emelését jelenti. A nagyfogyasztók tiltakoznak, mi pedig többet fizetünk az építőanyagért és a kenyérért - írja a Világgazdaság.
Dátum: 2005-10-04 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:55.467120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A leghatározottabban tiltakozunk az emelés és annak módja ellen - hangoztatta a lapnak Szaniszló Mihály, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának elnöke. A jogszabály előírja, hogy az érdekvédelmi képviseletekkel egyeztetni kell, bemutatva az árnövekedés meghatározásához használt számításokat, ehhez képest a televízióból értesültünk a drágításról. A mostani emeléssel az ipari fogyasztók forgalmi adók nélkül immár 20 százalékkal drágábban kapják az energiát, mint a lakosság.
A Főtáv Rt. számított az áremelésre, és azt teljes egészében érvényesíti áraiban - mondta a lapnak Lázár Róbert szóvivő. A díjemelés mintegy ötezer üzleti és intézményi fogyasztót érint majd.
Vidor Győző, építőanyag-gyártásban érdekelt vállalkozó szerint a gáz drágulása mindenképpen a téglaárak emelkedéséhez vezet, legkésőbb jövő tavasszal.
A gázár emelkedése újabb lökést adhat a sütőipari csődhullámnak, hiszen ez átlag 4,6 forinttal drágíthatja a fehér kenyér kilóját - mondta Werli József, a Magyar pékszövetség szakmai titkára. A pékek még az idén újabb áremelésekkel igyekeznek csökkenteni veszteségeiket, de ha ez nem sikerül, sokan végleg lehúzhatják a rolót. A pékek szerint az újabb gázáremelés után 12-15 százalékos sütőipari áremelésre lenne szükség.
forrás: Világgazdaság
fideszfrakcio.hu