Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmányellenes az ügynöktörvény

Alkotmányellenesnek találta az ügynöktörvény két szakaszát az Alkotmánybíróság kedden, nyilvános ülésen kihirdetett ítéletében.


Dátum: 2005-10-04 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:57.025779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság szerint az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés által május 30-án elfogadott, de ki nem hirdetett törvény azon rendelkezései alkotmányellenesek, amelyek a személyes adatok védelme nélkül bárki által megismerhetővé, hozzáférhetővé teszik az elmúlt rendszer szolgálatainál dolgozott személyeknek a levéltár által kezelt személyes adatait.

Az Alkotmánybíróság a törvény második szakaszának első bekezdését, illetve a nyolcadik szakaszát találta alkotmányellenesnek. Mádl Ferenc júniusban küldte el véleményezésre az Alkotmánybírságnak a törvényt, mert az álláspontja szerint több ponton is alkotmányellenes, így például alkotmányos indok nélkül korlátozza az érintettek személyes adatainak védelmét.

Az Alkotmánybíróság indoklása szerint "megállapítható, hogy a vizsgált törvény második szakasz első bekezdése, valamint nyolcadik szakasza a levéltári törvény 5. bekezdése c pontjában meghatározott személyi kör tekintetében ellentétes az alkotmány 59. paragrafusának első bekezdésével".

Az Alkotmánybíróság szerint nincs olyan alkotmányos cél, melynek elérése indokolttá tenné a teljes nyilvánosságra hozatallal járó alapjog-korlátozást. Mivel a megfigyeltek törvény alapján is megismerhetik a velük kapcsolatba hozható operatív kapcsolatról, hálózati személyről, hivatásos alkalmazottról az azonosításukhoz szükséges adatokat, az ezzel összefüggő információs önrendelkezési jog érvényesítéséhez nincs szükség ezeknek a személyes adatoknak a teljes nyilvánosságra hozatalára. A puszta információs érdek önmagában nem elég a személyes adatok védelméhez való jognak a vizsgált törvény kifogásolt szabályai szerinti korlátozáshoz. Önmagában a közérdek, vagy a kitűzött jogpolitikai cél nem elegendő a személyes adatok nyilvánosságra hozatalához. Ezzel az Alkotmánybíróság utalt a levéltári törvény preambulumára, melyben célul tűzték ki az elmúlt rendszer állambiztonsági szolgálatai tevékenységének megismerését.

Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a törvény alkotmányosan csak akkor kötelezheti a történeti levéltárat arra, hogy internetes honlapján személyes adatokat is tartalmazó iratokat tegyen hozzáférhetővé bárki számára, ha azt olyan eljárás előzi meg, amely - megfelelő eljárási garanciák biztosításával - szavatolja azok valódiságát.

A köztársasági elnök szerint a törvény ellentétes az Alkotmányban foglalt jogorvoslathoz való joggal is, azonban az Alkotmánybíróság szerint a jogorvoslathoz való jog csak a hatósági döntésekre terjed ki, a történeti levéltár anyagában történő kutatásra vonatkozó törvényi rendelkezések nem hozhatók összefüggésbe a jogorvoslathoz való alapvető joggal. "Nem a jogorvoslathoz való jogot, hanem a személyes adatok védelméhez való jogot sérti az olyan törvény, amely személyes adatok kellő védelme (...) nélkül tesz kutathatóvá személyes adatokat is tartalmazó anyagokat, függetlenül attól, hogy az adatok valódiak, vagy valótlanok, a kutatást végző, vagy más személy nyilvánosságra hozza-e azokat, vagy sem" - tartalmazza az indoklás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek