Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mosoly országa - japán szemmel

A Japán Operett Társaság szombaton és vasárnap a Budapesti Operettszínházban vendégszerepel; a műfaj szigetországi meghonosítói Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét adják elő, ezt követően pedig Szegeden és Pécsett is fellépnek az örökzöld művel.


Dátum: 2002-09-12 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:12.112829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vendégjátékot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón a Budapesti Operettszínházban elhangzott: a Japán Operett Társaságot 25 évvel ezelőtt, 1977-ben Teraszaki Hironori - az operarendezés egyik megújítójának tartott Walter Felsenstein tanítványa - alapította.

Japánban, ahol igen népszerű az európai opera és operett, Lehár művét a komponista halálának 50. évfordulója alkalmából, 1998-ban vitte színre először a Japán Operett Társaság.

A kabuki rendező Teraszaki Hironori a tájékoztatón elmondta: arra törekedett, hogy a keleti ember szemszögéből dolgozza át és állítsa színpadra az operettet.

Az előadás érdekessége, hogy Szu Csong szerepét a Wagner-repertoárt is éneklő koreai hőstenor, Lee Hyun formálja meg. Lisa szerepét Usami Ruri énekli, közreműködik a Tokiói Balett Csoport, a Japán Operett Társaság Énekkara, valamint a Budapesti Operettszínház Zenekara Váradi Katalin vezényletével.

Makláry László, a vendéglátó teátrum főzeneigazgatója kitért arra, hogy a Budapesti Operettszínház 1996-ban vendégszerepelt először Japánban. Az elmúlt évek során 96 alkalommal léptek fel a szigetországban. Többek között előadták A víg özvegyet, a Csárdáskirálynőt, a Marica grófnőt, illetve operettgálákon léptek a közönség elé.

Lehár művét szombaton és vasárnap a Budapesti Operettszínházban játsszák. A Szegedi Nemzeti Színházban szeptember 18-án lépnek a közönség elé, majd 21-én a Pécsi Nemzeti Színházban mutatja be a Japán Operett Társaság A mosoly országát.

A Japán Operett Társaság előadásai ingyenesen tekinthetők meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek