PDSZ: a települések mintegy harmadán oktatásban dolgozókat bocsátottak el
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) felmérése szerint a válaszadó települések harminc százaléka kényszerült oktatásban dolgozót elbocsátani, s augusztus végéig 1573 munkavállalótól váltak meg - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel.
Dátum: 2005-10-04 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:59.410004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A PDSZ reprezentatív, valamennyi intézményfenntartó önkormányzathoz eljuttatott kérdőívére az önkormányzatok közel negyede értékelhető választ adott.
Az elbocsátottak közül 1331 aktív korú, s ha az adatokat kiterjesztik a teljes intézményfenntartói körre, akkor hozzávetőleg hatezerre becsülhető az elbocsátottak száma - áll az MTI-hez eljuttatott háttéranyagban.
A felmérésből kiderült, hogy a közoktatásban az intézménytípusra vonatkozó alapnormatíva az összköltségnek hozzávetőleg negyven százalékát, a kiegészítő normatívákkal együtt hatvan százalékát fedezi, ami - mint a PDSZ fogalmaz - elfogadhatatlanul alacsony mértékű.
Kerpen Gábor közleményében utalt arra, hogy a közoktatási törvényből kikerült az a szabály, hogy a kormány állja a két évvel korábbi közoktatási kiadások meghatározó részének kilencven százalékát. Ezt a PDSZ elfogadhatatlannak tartja.
A fenti tendenciát erősíti, hogy a fenntartók - állításuk szerint - nem kapták meg a szeptemberi béremelés egy részének fedezetét. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a béremeléssel együtt - kiegészítő juttatásmegvonás (pl. minőségi kereset kiegészítés, pótlékcsökkentés) miatt - nem növekedett a közalkalmazott bére - áll a közleményben.
A PDSZ látni kívánja a kilencven százalékos szabályt, ami garancia lehet arra, hogy az elbocsátások, intézmény-összevonások, -bezárások száma nem növekszik, ezáltal az oktatás minősége nem romlik - szögezte le az érdekvédő.
Kerpen Gábor hangsúlyozta: a normatívának eszerint kellene növekednie, különösen, ha figyelembe vesszük a hét lépés programját, valamint azt az üdvözlendő tényt, hogy a miniszterelnök kiállt a közoktatás mellett. A kilencven százalékos szabály nélkül ez nem megvalósítható.
Kitért arra, hogy a bérek és a béren kívüli juttatások mértékének olyannak kell lennie, ami lehetőséget teremtsen arra, hogy a közoktatásban dolgozók bérét felzárkóztassák a szellemi és a fizikai nemzetgazdasági átlagbérhez. A szellemi foglalkozásúak bérének elmaradása jóval meghaladja a tíz százalékot - szögezte le.
A közlemény hangsúlyozta, hogy növelni kell emellett a továbbképzés fedezetéül szolgáló forrást, valamint a szakkönyvvásárlási támogatást is, hiszen ezeknek évek óta csak az ára nőtt.
MTI - fideszfrakcio.hu