Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gilvánfa ismét feloszlott

Feloszlatta magát a Baranya megyei Gilvánfa képviselő-testülete, ezért decemberben idén immár harmadszor lesz időközi választás a településen - mondta a falu jegyzője az MTI-nek kedden.


Dátum: 2005-10-04 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:00.942914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az öttagú testület, egy képviselő távollétében úgy döntött: a jövőben nem kíván együtt dolgozni Gönczi Péter polgármesterrel - mondta Kiss Mónika. Közlése szerint a képviselők magyarázatként azt hozták fel, hogy elégedetlenek a munkájával, ráadásul a falu szeptember elején hivatalba lépett első embere nem gilvánfai, hanem a szomszédos Vajszlóról érkezett. Megvádolták továbbá azzal, hogy saját pénzéből uzsorakamatra adott kölcsönöket gilvánfai lakosoknak.

Kiss Mónika beszámolt arról, hogy december 18-án időközi választást tartanak a mintegy négyszáz lelket számláló településen, addig a polgármester a helyén marad, a testület pedig ügyvivő testületként működik. A jegyző utalt rá, idén a decemberi lesz a harmadik időközi választás Gilvánfán. Gönczi Péter elődje, Ignácz Csaba a nyár elején motorbalesetben elhunyt, a korábbi polgármester, Orsós János tisztsége pedig ez év elején szűnt meg, miután kiderült, hogy hivatalával összefüggő bűncselekményt követett el.

MTI - fideszfrackio.hu

Kapcsolódó elemek