Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több tízezer embert érint a nők nyugdíjba vonulását megkönnyítő fideszes javaslat

A Fidesz szociális kabinetje szerint több tízezer embert érint az a javaslat, ami megkönnyítené a nők nyugdíjba vonulását - közölte Harrach Péter, a testület vezetője keddi tanácskozásukat követően telefonon az MTI-vel.


Dátum: 2005-10-04 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:01.232706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azok a nők, akik az általános iskola után közvetlenül mentek el dolgozni, vagy szakképzésen vettek részt, hiába rendelkeznek legalább 40 év szolgálati viszonnyal, mégsem mehetnek nyugdíjba, csak ha majd 57 évesen elérik a nyugdíjkorhatárt - mondta a fideszes politikus.

Egy 54 éves asszonynak ma hiába van 38-40 év szolgálati ideje, még három évet dolgoznia kell ahhoz, hogy teljes nyugdíjat kapjon - említette példaként. Harrach Péter elmondta, a Fidesz által előterjesztett törvényjavaslat értelmében 40 év szolgálati idő után mindenképpen járna a teljes öregségi nyugdíj, függetlenül attól, hogy az érintett elérte-e az 57 éves nyugdíjkorhatárt.

Ez a javaslat a nemzeti konzultációsorozat eredményeképpen, sok ember véleményét meghallgatva született - közölte.

A miniszterelnök ötéves nyugdíjasprogramjáról szólva azt mondta: a Fidesz elfogadja azt, hogy a rendszerben lévő igazságtalanságokat korrigálni kell.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a javaslat időzítése rossz, mert "kampányidőben született", ezért "felveti azt a gyanút, hogy ez az ígéretkampány része". Hozzátette: ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, gazdaságpolitikai lendületre lenne szükség. Véleménye szerint ezzel szemben az elmúlt években az "össztársadalmat érintő elbizonytalanodás" volt tapasztalható.

Olyan nyugdíjrendszer kidolgozásán kell fáradoznunk, amelyik hosszú távon és biztonságosan kezeli a nyugdíjasok ügyét, amelyik biztonságot ad ennek a társadalmi rétegnek - hangoztatta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek