Fürdőközpont alapkövét helyezték el Győrben
Két és félmilliárd forintos bruttó költségből termál- és élményfürdő épül Győrött; a létesítmény alapkövét csütörtökön rakták le a Rába partján. A beruházási összegből 1,5 milliárd forintot az önkormányzat biztosít, közel egymilliárd forintot pedig a Széchenyi Terv pályázatán nyert a város.
Dátum: 2002-09-12 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:12.506491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fürdőközpont közel hétezer négyzetméteres területen helyezkedik majd el a Rába partján. Az élményfürdőben öt élménymedencét alakítanak ki mintegy 700 négyzetméteres vízfelülettel, valamint csúszdákat, sodró- és vadvízi csatornákat. A központban gejzírek, vízköpők mellett hét méter magas vízesés látványa is szórakoztatja majd a közönséget.
A termálfürdő részleget négy termálmedence alkotja mintegy 570 négyzetméteres vízfelülettel. A 29-32 Celsius fokos termálvizes medencékben ülőpadok, hátmasszírozók, úszó folyosó és fekvőmasszázs biztosítja a kikapcsolódást.
A fürdőt 1100 vendég veheti igénybe egyidejűleg.
A beruházás keretében szaunát és több gőzkabint is építenek, amelyekhez 240 négyzetméteres szaunakert tartozik szabadtéri és fedett merülő medencékkel.
A létesítményt a tervek szerint 2003 szeptember végén nyitják meg.
Jungi Csaba alpolgármester az alapkőletétel alkalmából szólt arról, hogy a teljes termálfürdő projekt 6 milliárd forintos beruházás, amelynek első üteme valósul meg jövő év őszéig. A második ütemben a tervek szerint szállodát építenek. A szakemberek becslése szerint a megnyitást követő öt évben egymillió vendég látogatja meg a győri fürdőközpontot.
MTI - fidesz.hu