Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább fejlődik Debrecenben

Modern művészeti központ építéséről, illetve megvásárlásáról írt alá megállapodást kedden Debrecenben Kósa Lajos polgármester és Miklóssy Ferenc, a helyi Keviép Kft. igazgatója.


Dátum: 2005-10-04 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:02.737000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hárommilliárd forintos beruházást a Keviép Kft. banki kölcsönből valósítja meg, majd azt három éven át részletekben fizeti ki számára az önkormányzat - közölték az aláírást követő sajtótájékoztatón. Kósa Lajos hangsúlyozta: nem gyakori, különösen manapság, hogy egy önkormányzat ilyen típusú beruházásra vállalkozik. Ugyanakkor Debrecen régi adósságát törleszti a vásárlással, ugyanis olyan nagy gyűjteményi anyagok vannak raktáron, amelyeket mindenképpen be kell mutatni.

Példaként említette az Antal-Lusztig képzőművészeti gyűjteményt, amelynek olyan darabjai vannak, ami miatt önmagában is érdemes lesz Debrecenbe jönni. A polgármester közölte: a város 2007 és 2009 között három egyenlő részletben fizeti ki a bruttó hárommilliárd forintos vételi árat és a mintegy 300 millió forintos kamatköltséget. A beruházás megvalósulásával múzeumi negyed jön létre Debrecenben. Az új művészeti központban összesen 2.600 négyzetméter kiállítási felület áll majd rendelkezésre három szinten. Miklóssy Ferenc hozzátette: 304 kocsit befogadó mélygarázs is kapcsolódik a beruházáshoz, így könnyen megközelíthető lesz a belvárosi központ.

Az új művészeti központot jövő év április végére, a konferenciaközpontot is tartalmazó teljes Kölcsey-központot pedig a jövő év végére adják át Debrecenben.

MTI - fideszfrackio.hu

Kapcsolódó elemek