Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berlinben lehetségesnek tartják, hogy megszakadnak a nagykoalíciós konzultációk

Berlinben lehetségesnek tartják, hogy a kancellár személyének kérdésében támadt tartós vita miatt a pártok megszakítják vagy felfüggesztik a nagykoalíciós konzultációkat.


Dátum: 2005-10-04 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:05.845349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem lesznek tárgyalások tartalmi kérdésekről, amennyiben a szociáldemokrata párt (SPD) nem fogadja el, hogy jelöltünk, Angela Merkel lesz a kancellár. Az SPD-nek el kell ismernie a realitásokat, azt, hogy az uniópártok (CDU, CSU) alkotják a legerősebb frakciót, övék a kancellárállítás joga" - jelentette ki kedden Volker Kauder, a kereszténydemokrata unió (CDU) főtitkára egy televíziós interjúban.

A másik oldalon Ludwig Stiegler, az SPD-frakció vezetőjének helyettese szintén egy televíziós interjúban azt hangsúlyozta, hogy "kitartunk Gerhard Schröder (kancellár) mellett. Amennyiben az uniópártok szerdán azt mondják, hogy először a kancellár személyének a kérdésében kell dönteni, nem lesznek tárgyalások. Megisszuk a teánkat és hazamegyünk" - közölte Stiegler, aki a szociáldemokraták bajorországi szervezetét is vezeti.

Berlinben szerdán kerül sor a nagykoalíciós konzultációk harmadik fordulójára, hivatalos tárgyalásokról még nincs szó. A szociáldemokraták a tárgyalásokon először tartalmi kérdésekről szeretnének beszélni, s menet közben, mint Franz Müntefering pártelnök fogalmazott, "az összkonstelláció keretében" hoznának döntést a kancellár személyéről.

A németországi választásokon a konzervatív uniópártok szerezték a legtöbb mandátumot, 226-ot, második helyen végeztek a szociáldemokraták 222 mandátummal. A konzervatívok azonban így sem tudnak kormányt alakítani választott partnerükkel, a liberálisokkal (FDP), még kevésbé a szociáldemokraták eddigi szövetségeseikkel, a környezetvédőkkel.

A választásokon 34,2 százalékot szerző SPD azt mondja, hogy lényegében két egyenlő súlyú erőről van szó, sőt, ha a CDU és a CSU eredményét külön számolják, akkor az SPD a legerősebb párt. A CDU 27,8, a bajor CSU 7,4 százalékát kapta az érvényes szavazatoknak.

Gerhard Schröder korábbi kategorikus kijelentéseihez képest hétfőn engedékenyebb álláspontot képviselt kancellár-ügyben.

Jelezte, hogy sorsát a pártra bízza, nem akar kerékkötő lenni, bármilyen döntést elfogad. Néhány órával később a párt elnöksége egy emberként állt ki mellette.

Mindettől függetlenül - vagy mindezzel összefüggésben - az SPD-n belül folyik a helyezkedés. Sajtóértesülés szerint a fiatal Andrea Nahles lenne Kai Uwe Benneter helyett az SPD új főtitkára. Nahlest az SPD balszárnyához sorolják, harcos, de Schröder kancellárhoz nem feltétlenül illojális politikusnak tartják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek