Magyarverések: Rasim Ljajic magyarországi kampányfogásról beszél
"A vajdasági magyar nemzeti kisebbség helyzetével azért hozakodtak elő, mert Magyarországon megkezdődött a választási kampány, és ez a téma jelen lesz itt és a magyar közvéleményben is a választások végéig. Úgy tűnik számomra, hogy ez a kérdés belpolitikai harc tárgyává válik Magyarországon, ahol a legfőbb pártok harcolnak a választók kegyeiért, és ezért időszerűvé teszik és nagyon gyakran nemzetköziesítik a szomszédos államokban élő magyarok kérdését" - mondta Ljajic a Dnevnik című újvidéki napilapban szerdán megjelent interjújában.
Dátum: 2005-10-05 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:12.555070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ljajic szerint voltak problémák és voltak elszigetelt incidensek is, de tény az, hogy az idén az incidensek száma ötödére csökkent. A politikus részletesen tájékoztatni kívánja a nemzetközi közösséget a valós vajdasági helyzetről, és erre jó alkalom lesz szerinte az október 13-i európai parlamenti meghallgatás, ahol a szerbia-montenegrói kisebbségekről, kiváltképpen a vajdasági magyarok helyzetéről lesz szó.
Az Európai Parlament múlt heti éles hangú határozatával kapcsolatosan a szandzsáki muzulmán politikus elmondta, hogy "nem kell dramatizálni, de alábecsülni sem ezt a szervezett akciót, mert Magyarország mégiscsak tagja az EU-nak". Véleménye szerint a vitát azért kezdeményezték az EP-ben és nem az Európa Tanács közgyűlésén, mert az EP-ben nincsenek szerbia-montenegrói képviselők.
"Nem kell dramatizálni a helyzetet, mert az másfajta hatást válthat ki. Egyszerűen meg kell akadályozni mindennemű politikai radikalizációt a Vajdaságban, ugyanakkor az államnak is komolyan kell szankcionálnia minden incidenst, amely etnikai indíttatású erőszakcselekményre utal" - mondta Ljajic. Hangsúlyozta, hogy minden információt komolyan vesz, és el kíván látogatni mindenhová a Vajdságban, ahol magyarok élnek, hogy tudomásukra hozzá: az állami nem tűr meg semmilyen etnikai és vallási alapú incidenst és a legszigorúbban megbünteti az elkövetőket. Szükségesnek tartotta azonban leszögezni azt is, hogy más etnikai közösségek kárára is történtek jogsértések, így a szerbek terhére is.
MTI - fideszfrakcio.hu