Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg a pápa

A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg szerdai általános kihallgatásán a pápa, aki magyar nyelven is köszöntötte a zarándokokat.


Dátum: 2005-10-05 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:15.373418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kellemes időben csaknem ötvenezer zarándok, turista és más kíváncsiskodó gyűlt össze szerdán délelőtt a Szent Péter téren, a bazilika előtt. Főként európai országokból, de az Egyesült Államokból és Latin-Amerikából is érkeztek hívek. XVI. Benedek négy világnyelven összegezte katekézisét, s öt nyelven, köztük magyarul is köszöntötte audienciáján a zarándokokat.

"Szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, akik Kőszegről érkeztek. Isten hozott Benneteket! Szombaton ünnepeljük a Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolnája fölszentelésének 25. évfordulóját. A Szűzanya közbenjárását kérve szívesen adom rátok apostoli áldásomat" - hangzott magyarul a katolikus egyházfő üdvözlete.

Lengyel nyelvű köszöntésében a pápa emlékeztetett arra, hogy hat hónappal ezelőtt hunyt el elődje, II. János Pál, akinek egész élete fontos és aktuális tanúságtétel a katolikusok számára. XVI. Benedek arra kérte a lengyel katolikus híveket, hogy imádkozzanak Karol Wojtyla boldoggá avatásáért.

A pápa kitért Assisi Szent Ferenc kedden megünnepelt napjára, illetve Szent Benedek örökségére, s hangoztatta, hogy békeüzenetük máig időszerű. A világnak ma is szüksége van tanúságtételükre a béke és a szeretet szolgálatában - mondta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek