Német lapok szerint gyengülni fog az EU kohéziója új tagok felvételével
Véglegesen utópiává válna az európai államok és népek "egyre szorosabb szövetségét" célul kitűző törekvés, ha megpróbálnának integrálni egy olyan országot, amely gazdaságilag, geopolitikailag és kulturálisan a szó szoros értelmében egy másik kontinensen fekszik, s gyorsan az EU legnagyobb tagországgá válna - írta szerdai vezércikkében a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung azzal kapcsolatban, hogy Törökországgal tárgyalások kezdődnek az EU-tagságról, Horvátországgal úgyszintén.
Dátum: 2005-10-05 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:15.688563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frankfurti lap cikkének írója Václav Klausra, az euroszkeptikus cseh elnökre hivatkozik, s úgy foglalja össze nézeteit, hogy az integráció nem valósulna meg abban a formában, ahogy azt a háború után kitalálták, hanem visszatérnének az európai nemzetállami "koncerthez", megalakítanák az Európai Államok Szervezetét, amelynek tagjai minden fontos kérdésben egyhangúlag döntenek.
A tézis kemény, ám puhább csomagolásban csaknem mindegyik tagországban léteznek ilyen elképzelések. Tekintettel Törökország EU-tagságának perspektívájára, ez az álláspont tovább erősödhet. Ezzel szemben elhalványul a huszadik századnak az a döntő felismerésre, hogy Európa csak akkor talált rá a tartós békére és jólétre, amikor nemzetállamainak rivalizálását érdekeik szintetizálásával és a nemzetek feletti intézményekkel megszelídítették - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A balközép irányzatú Berliner Zeitung úgy véli, hogy a legnagyobb kihívás a szövetség létrehozása az unión belül.
Törökországgal, Horvátországgal és más jugoszláv utódállamokkal a tagok száma több mint harmincra emelkedik. Ezzel párhuzamosan gazdasági, pénzügyi, szociális és politikai tekintetben drasztikusan megnőnek a különbségek. A romantikusok áradoznak a sokszínűségről, a heterogenitás azonban tényleg fenyegeti az európai integrációt. Már most nem lehet nem észrevenni a centrifugális erőket. Az idei évben a britek, a franciák, a hollandok, s végül az osztrákok jelezték, hogy a nemzetit az európai érdekek elé helyezik. Ez a tendencia minden egyes bővítéssel növekszik és kárt szenved a kohézió - állapította meg a berlini lap.
MTI - fideszfrakcio.hu