Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Január 1-től bevezetik a nemzeti vízumot

Magyarország 2006. január 1-től bevezeti a nemzeti vízumot, a külügyi tárca erről szerdán jegyzéket adott át az érintett Ukrajna, Szerbia-Montenegró, Románia és Horvátország budapesti nagykövetének - jelentette be a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-10-05 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:17.852278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A speciális tartózkodási vízum többszöri beutazásra jogosít, és három hónapnál hosszabb tartózkodást tesz lehetővé azok számára, akik a magyar nyelv gyakorlása, a kulturális nemzeti identitás megőrzése, állami felsőfokú oktatáson kívül eső tanulmányok folytatása, valamint családi kapcsolatok ápolása céljából kívánnak Magyarországon tartózkodni - közölte Fekszi Márta.

A díjmentesen kérelmezhető nemzeti vízumot valamennyi ukrán, szerb és montenegrói, román és horvát állampolgár igényelheti, összesen kilenc magyar külképviseleten: Kolozsváron, Bukarestben, Szabadkán, Belgrádban, Zágrábban, Eszéken, Kijevben, Ungváron és Beregszászon.

Fekszi Márta kiemelte, hogy a nemzeti vízum igénylésekor továbbra is meg kell felelni a kétoldalú megállapodásokon alapuló általános vízumkiadási feltételeknek, emellett igazolni kell a magyarországi tartózkodás anyagi, lakhatási körülményeit.

MTI - frakcio.hu

Kapcsolódó elemek