A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg a pápa
A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg szerdai általános kihallgatásán a pápa, aki magyar nyelven is köszöntötte a zarándokokat.
Dátum: 2005-10-05 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:18.518100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kellemes időben csaknem ötvenezer zarándok, turista és más kíváncsiskodó gyűlt össze szerdán délelőtt a Szent Péter téren, a bazilika előtt. Főként európai országokból, de az Egyesült Államokból és Latin-Amerikából is érkeztek hívek. XVI. Benedek négy világnyelven összegezte katekézisét, s öt nyelven, köztük magyarul is köszöntötte audienciáján a zarándokokat.
"Szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, akik Kőszegről érkeztek. Isten hozott Benneteket!
Szombaton ünnepeljük a Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolnája fölszentelésének 25. évfordulóját. A Szűzanya közbenjárását kérve szívesen adom rátok apostoli áldásomat" - hangzott magyarul a katolikus egyházfő üdvözlete.
Lengyel nyelvű köszöntésében a pápa emlékeztetett arra, hogy hat hónappal ezelőtt hunyt el elődje, II. János Pál, akinek egész élete fontos és aktuális tanúságtétel a katolikusok számára. XVI. Benedek arra kérte a lengyel katolikus híveket, hogy imádkozzanak Karol Wojtyla boldoggá avatásáért. A pápa kitért Assisi Szent Ferenc kedden megünnepelt napjára, illetve Szent Benedek örökségére, s hangoztatta, hogy békeüzenetük máig időszerű. A világnak ma is szüksége van tanúságtételükre a béke és a szeretet szolgálatában - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu