Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Start-kártya: célt tévesztett a kormány

Elégtelen, bátortalan pótcselekvés a kormányzat részéről a Start-kártya alkalmazása. Bár dicséretes, hogy a kormány valamilyen szinten foglalkozik a fiatalok aggasztóan magas munkanélküliségével, ez a megoldás csak tüneti kezelés, és nem vezet célra. A kormány szándéka valószínűleg az, hogy legalább ideiglenesen kozmetikázza az egyre romló munkanélküliségi adatokat.


Dátum: 2005-10-05 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:19.450229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hasonló kedvezmények korábban is voltak, ráadásul ebben a programban nehézkesen, bonyolult eljárással lehet csak részt venni. A legnagyobb gond, hogy két évre korlátozzák a Start-kártya használatát, vagyis két év után a kormányzat leveszi a kezét az éppen csak elhelyezkedett fiatalokról.

Az állástalan pályakezdők joggal várnak el ennél sokkal hatékonyabb, hosszabb távra szóló, valódi megoldást jelentő kormányzati beavatkozást. A fiatalokat ugyanis nem az életkoruk miatt nem alkalmazzák, hanem azért, mert nincs elég hely. A munkaadókat kellene érdekeltté tenni új munkahelyek létesítésében, ehelyett azonban a kormányzat igen magas közterhekkel nyomorgatja őket. A Fidesz éppen ezért kiemelt figyelmet fordít a most zajló gazdasági konzultáció-sorozat eredményeire, melynek egyik legfontosabb témája a 3 és fél éve romló foglalkoztatási helyzet javítása.

Balsai István (Fidesz)

az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek