Magyar megoldás az uniós cukorproblémára
Jelenleg is folynak a tárgyalások Brüsszelben, ahol nagy az esély arra, hogy az unió drasztikus cukorrendtartási reformját Glattfelder Béla, Európai Parlamenti képviselő javaslatai alapján fogják átdolgozni. A magyar képviselő tervezetét már többen is átvették, mivel a nemzetközi cukorproblémákra is megoldást nyújthat.
Dátum: 2005-10-05 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:20.676588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az unióban több probléma együttes hatása vezetett a jelenleg érvényes cukorrendtartási reform tervezetéhez, a drasztikus javaslatok bevezetésével azonban a magyar cukoripar rövid időn belül megszűnt volna, és más tagországokban is nagy dilemmát okoztak a változtatások. A bizottsági javaslattal ellentétben azonban Glattfelder Béla egy ésszerűbb és jóval mérsékeltebb tervezetet dolgozott ki. A végzetesnek tűnő 39 százalékos árcsökkentés helyett 25 százalékos csökkentést is hatékonynak tart a képviselő, és koncepciójában a harmadik országokból származó illegális cukorimporttal szemben is erőteljesen fellép, továbbá szükségtelennek érzi a tagállamok közötti kvótaátruházást is. Ennek következtében szűnt volna meg a magyar cukoripar, mivel gyáraink nagyrészt osztrák és német tulajdonban vannak. Az unió elképzelései szerint az árcsökkenésből eredő bevételkiesés hatvan százalékának megfelelő összeggel kompenzálnák a termelőket, ehelyett azonban kilencven százalékos kompenzációt javasoltam - mondta el a Hídlapnak Glattfelder Béla. Ennek köszönhetően a termesztőknek nemhogy veszteségük nem lesz a reformon, de valamelyest jól is járnak majd. A hangsúly azon van, hogy az említett feltételek mellett a cukorrépa termelés is versenyképes tud maradni. A képviselő tervezetét már nemcsak a magyar állam, hanem az EP mezőgazdasági bizottságának előadója, Jean-Claude Fruteau is átvette.
November közepéig a tárgyalások eredményeként az EP saját ajánlást készít, ez azonban nem kötelező érvényű az Európai Tanácsra nézve, bár egy előzetes döntést ők hoznak majd meg november végéig. Amennyiben a tárgyalások eredményesen zárulnak, január-februárban elkészülhet a végleges jogszabálytervezet - mondta el kérdésünkre Glattfelder. A képviselő egyébként a cukor importját és a behozatali kedvezményeket is visszafogná, mivel a reformra is azért volt szükség, mert az unióban az utóbbi években több millió tonnára nőtt a kezelhetetlen cukorfelesleg.
Forrás: Hídlap<>/i