Már nem kormányzati tényező az SZDSZ? Gyurcsány ellen agitál Kuncze
Az SZDSZ elnöke nyílt levélben kérte szerdán az üzleti szféra és a gazdaság vezető szereplőit, hogy közösen győzzék meg a kormányt az euró 2010-es bevezetésének fontosságáról.
Dátum: 2005-10-05 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:21.576854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szeretnénk, ha Ön is csatlakozna kezdeményezésünkhöz, hogy közösen győzzük meg a kormányt az euró bevezetésének fontosságáról! Ha Ön is egyetért azzal, hogy mielőbb sor kerüljön az euró bevezetésére, kérem, jelezze ezt válaszában. Tegyen meg Ön is mindent, hogy hazánk 2010-ben az euróövezet tagjává válhasson" - hangsúlyozta Kuncze Gábor Az MTI-hez is eljuttatott levelében. A levél címzettje Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde Rt. elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke és Székely Péter, a Többségi Magyar Tulajdonú Cégek Klubja elnöke.
A pártelnök, közlése szerint, rövidesen egyeztetést kezdeményez azokkal, akik egyetértenek a szabad demokratákkal az euró bevezetésének szükségességében.
Mint írta, az SZDSZ eddig azt gondolta, a kormányzat is az euró mielőbbi bevezetése mellett van, azonban az elmúlt napokban világossá vált: a liberálisok javaslatát sem konzervatív, sem szocialista oldalon nem támogatják.
"Mi, liberálisok ezt komoly hibának gondoljuk. Úgy véljük: nem szabad a választási szempontoknak alárendelni az euró bevezetését" - szögezte le.
Hozzátette: "tudjuk, hogy az euró bevezetése áldozatokkal jár. Szigorúbb költségvetést, felelősebb gazdálkodást, komoly reformokat igényel. Szerintünk azonban mindezek egyébként is fontos célok. Nem csak azért kellene átalakítani az egészségügyet, csökkenteni a hiányt, mert az euróhoz ez kell - hanem mert egyébként is ez Magyarország érdeke".
Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta: a liberálisok mindent meg fognak tenni, hogy a kormányt meggyőzzék: térjen vissza eredeti álláspontjához, az euró 2010-es bevezetéséhez.
"Mi, liberálisok régóta következetesen képviseljük: Magyarországnak mielőbb csatlakoznia kell az euróövezethez. A számos érv közül csak néhány: Magyarországnak szüksége van arra a biztonságra és kiszámíthatóságra, amit a közös pénz, a közös pénzügypolitika jelent" - áll a pártelnök levelében.
Kuncze Gábor rámutatott arra is, hogy a magyar kereskedelem jelentős hányada ma is olyan országokkal zajlik, ahol az euró a hivatalos fizetőeszköz, ráadásul a Magyarországon megtelepedett vállalatok jó része már ma is euróban számol. Az árfolyam-kockázatok kiküszöbölése azonban nem csak nekik, de például a hiteleit euróban felvett polgároknak is segítség lehet.
MTI - fideszfrakcio.hu