Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány folytatja az oktatást és a pedagógusokat hátrányosan érintő intézkedéseket

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelye köszönti a pedagógusokat a Pedagógusok Világnapján. Sajnálatos, hogy beárnyékolja ezt a napot a kormány által beterjesztett költségvetési javaslat. A törvénytervezetben megfogalmazott elképzelések azt jelzik, hogy folytatódnak az oktatást és a pedagógusokat hátrányosan érintő folyamatok - olvasható a Sió László közleményében.


Dátum: 2005-10-05 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:26.663106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány javaslatai szerint ugyanis jövőre gyermekenként 10-25 ezer forinttal csökken az óvodák, iskolák támogatása. Ez újabb intézménybezárásokhoz, elbocsátásokhoz vezethet, holott csak idén nyáron 218 oktatási intézmény szűnt meg és több ezer pedagógus veszítette el állását.

A pedagógusok bére 2002 óta folyamatosan veszít értékéből. A 2004-ben az oktatásban dolgozók reálbére jelentősen csökkent, ráadásul a kormány nem fizette ki a pedagógusoknak a 13. havi bérüket sem. A 2006-os kormányzati elképzelésekről pedig mindent elárul, hogy a költségvetésben egy üres táblázat szerepel a jövőre érvényes bértáblázat helyén. Nem nő a szakkönyvvásárlási hozzájárulás, ellenben harmadával csökken a pedagógusok kötelező továbbképzéséhez biztosított költségvetési támogatás.

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy a költségvetés elfogadásakor vegye figyelembe az UNESCO által megfogalmazott elvárásokat, támogassa a pedagógusokat, segítse a magyar iskolák, óvodák színvonalas működését.

Budapest, 2005. október 5.

Sió László

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Oktatási Műhely

Kapcsolódó elemek