Csonka "kis-Máért" ülés Marosvásárhelyen
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) után a napirenddel kapcsolatos nézeteltérések miatt a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) sem vesz részt a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának (HTMSZF) harmadik, marosvásárhelyi ülésén.
Dátum: 2005-10-05 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:28.276393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ágoston András, a VMDP elnöke szerdán tájékoztatta az MTI-t, hogy erről már levélben értesítették az összejövetel házigazdáját, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). Ágoston szerint pártja még idejében, a meghívó kézhez vétele után megkérte Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, hogy egyeztessenek az értekezletről, mert a VMDP "túl általánosnak" találta a napirendet.
"Attól tartottunk, az összejövetelen arra megy ki a játék, hogy megtámogassuk az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét és a már rosszul működő VMSZ-es kisebbségügyi törvényt. Megkeresésünkre a mai napig nem jött válasz, ezért a VMDP intézőbizottsága lemondta a részvételt" - mondta Ágoston, aki szerint szükség van a fórumra, de a szervezőknek jobban elő kell készíteniük az értekezletet. A "kis Máért" januárban Szabadkán alakult meg a határon túli magyar pártok és a nyugat-európai, illetve tengeren túli magyar szervezetek képviselőinek részvételével. Az MTI pozsonyi értesülése szerint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) sem vesz részt a szombaton kezdődő marosvásárhelyi tanácskozásán.
MTI - fideszfrakcio.hu