Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Október 16-án összegzik a Nemzeti Konzultáció eredményeit

Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke mai ülésén tájékoztatta a Szövetségi Tanácsot, hogy a magyar demokrácia történetének eddigi legnagyobb vállalkozása lezárult, és a Nemzeti Konzultációs Testület 2005. október 16-án összegzi az eredményeket és a tapasztalatokat.


Dátum: 2005-10-05 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:29.787240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eredmények összegzése után világos, hogy az emberek ugyan biztonságra vágynak, de az élet számos területén változást akarnak. A konzultáció fórumain az emberek világos útmutatást adtak, határozottan megfogalmazták, miben akarnak változást és miben nem. Elmondták, az élet mely területeit kell megújítani és melyeket megóvni. A változásra Magyarország jövőjében és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségben is szükség van. A Szövetségi Tanács ezért 2005. október 30-ára összehívta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség második Szövetségi Gyűlését, hogy levonjuk a következtetéseket, valamint megfogalmazzuk, miben kell változtatnunk, és mit kell megőriznünk a jövőben.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Szövetségi Tanácsa

Budapest, 2005. október 05.

Kapcsolódó elemek