Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széchenyi-kártya helyett IPOSZ-kártya?

A hazai kisvállalkozások mintegy 40 százalékának gondot okozhat Magyarország 2004-re tervezett európai uniós csatlakozása, ezért mindent meg kell tenni ezen gazdasági réteg megfelelő felkészítéséért - hangoztatta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke csütörtökön Szekszárdon. Mivel a Széchenyi-kártyát nem kaphatja meg minden vállalkozó, az IPOSZ saját kártya kibocsátását tervezi.


Dátum: 2002-09-12 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:15.048909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szűcs György a szövetség dél-dunántúli regionális fórumán elmondta: az IPOSZ október elsejétől a gyakorlatban is megkezdi a vállalkozók integrációra való felkészítését.

Ennek keretében minden megyében és Budapesten előadások, tanácskozások kezdődnek, amelyekre nemcsak tagokat, hanem minden vállalkozót várnak. A jövő év tavaszig pedig szakmacsoportonként 30-40 oldal terjedelmű tájékoztató füzetek jelennek meg.

A kiadványok tartalmazzák majd az uniós jogszabályokkal megegyezően a vállalkozások beindításával, személyi, tárgyi feltételeivel, a munkajoggal, a munkavédelemmel és többek között a könyveléssel kapcsolatos tudnivalókat.

A felkészítést a szervezet operatív bizottsága koordinálja, amely idén májusban kezdte meg munkáját.

Szűcs György hangsúlyozta: az IPOSZ a tájékoztatáson és képzésen felül segítséget kíván nyújtani az elvárások gyakorlati megvalósításához, ezért részt vesz például új hitelkonstrukció beindításában is.

A tapasztalatokat 2003 őszén, egy fórumon kívánják összegezni, ahol várhatóan képet kapnak arról, hogy a 278 tagszervezetbe tömörült 60 ezer kézműves mennyire felel meg az uniós elvárásoknak.

Az elnök becslései szerint 6-8 ezer vállalkozó felkészült a változásokra, mintegy 30 ezernél kisebb fejlesztések, képzések szükségesek, de 24-25 ezren vannak azok, akikről e tekintetben a szövetség szinte alig rendelkezik információval.

Szűcs György beszámolt arról is: a szervezet a Széchenyi-kártyához hasonlóan 2003 január elsejétől bevezeti az IPOSZ-kártyát, amely a tagoknak több, mint 10 féle vásárlási és szolgáltatási kedvezményt biztosít majd.

Az igények gyűjtése és a kártya kiállítása az ipartestület hatásköre, a használók éves kártyadíjat fizetnek majd.

Emlékeztetett arra, hogy az a kormányhatározat, amely lehetővé tette a Széchenyi-kártya program beindítását, jogilag az összes vállalkozó számára biztosította az 500 ezer, illetve 1 millió forintos kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget.

A kártyák kiadására ugyanakkor csak a VOSZ és az iparkamarák kaptak megbízást, ezért sokan - így az IPOSZ tagok - kiszorultak a kedvezményezettek köréből, ami miatt a szervezett többször tiltakozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek