Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor a Magosz elnökével egyeztetett

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a jövőben rendszeresen egyeztet a magyar gazdákat és a vidéket érintő aktuális kérdésekről, valamint a hosszú távra kiható problémákról - erről állapodott meg Orbán Viktor Fidesz-elnök és Jakab István, a Magosz elnöke szerdán Budapesten.


Dátum: 2005-10-05 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:30.365630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a megbeszélést a Magosz kezdeményezte, miután Orbán Viktor a Faluparlament első ülésén, Dabason bejelentette: pártja a vidék és a gazdák problémáinak megoldása érdekében kész együttműködni a gazdaszervezettel, áttekinteni és támogatni a javaslatait. A Magosz örömmel értesült a Fidesz szándékáról, mivel szerinte "a kormány nem hoz érdemi döntéseket a vidék gondjainak kezelésére, és nem segíti a gazdákat".

A gazdakörök és gazdaszövetkezetek szövetsége ugyanakkor kinyilvánította, készséggel fogadja a Fideszéhez hasonló kezdeményezéseket minden politikai szereplő részéről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek