Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szövetségi gyűlést tart a Fidesz

A Fidesz október 30-án szövetségi gyűlést tart, azt követően, hogy október közepén összegzik az Orbán Viktor által kezdeményezett Nemzeti Konzultáció eredményeit - közölte az MTI-vel a párt Szövetségi Tanácsa szerdán.


Dátum: 2005-10-05 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:30.665836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület közleménye szerint Orbán Viktor, pártelnök a tanács mai ülésén tájékoztatott arról, hogy a Nemzeti Konzultációs Testület október 16-án összegzi a februárban elindított akció eredményeit és tapasztalatait. A tanács szerint a konzultáció fórumain az emberek világos útmutatást adtak, határozottan megfogalmazták, miben akarnak változást és miben nem.

"A változásra Magyarország jövőjében és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségben is szükség van. A Szövetségi Tanács ezért 2005. október 30-ára összehívta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség második Szövetségi Gyűlését, hogy levonjuk a következtetéseket, valamint megfogalmazzuk, miben kell változtatnunk, és mit kell megőriznünk a jövőben" - áll a Szövetségi Tanács közleményében; a testület a júniusi kongresszus alapszabály-módosításai alapján jött létre, és a társszervezetek, így például a Nemzeti Fórum, a kereszténydemokraták vagy a Lungo Drom elnökét tömöríti.

A Fidesz történetében ez lesz a második szövetségi gyűlés, az elsőt 2004 márciusában tartották, lezárva a párt szövetséggé alakulásának folyamatát. Akkor a Budapest Sportarénában rendezték meg az eseményt, amelyen a kongresszusoktól eltérően, nem küldöttek, hanem 12.500 meghívott vett részt, és nem születtek rajta a szervezet működését befolyásoló döntések. Az Index internetes hírportál ugyanakkor szerdán azt írta, információik szerint a Fidesz arculatának teljes átszabására készül, ezért a pártvezetés október 30-ra rendkívüli "munkakongresszust" hív össze, ahol a küldöttek döntik el, mi legyen a párt új neve.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek