Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Kapuvárott: jövőre áremelésekre számíthatunk

Az önkormányzati választással kapcsolatban a jobboldali erők egységes fellépését szorgalmazta Orbán Viktor csütörtökön Kapuváron. A polgári kormány miniszterelnöke egy cukrászda teraszán találkozott a kapuváriakkal. Elmondása szerint a jelenlegi kormány a Széchenyi Tervet és a gazdahiteleket megállította, és ezzel aláásta a jövő évi gazdasági teljesítményeket. - Jövőre nehéz gazdasági év lesz - jelentette ki a polgári kormány miniszterelnöke.


Dátum: 2002-09-12 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:15.402160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor szerint az önkormányzati választás után emelkedni fog a gáz és a villamos energia ára. Figyelmeztette a nyugdíjasokat, hogy a számukra kiutalt 19.000 forintot tegyék félre, mert "visszakéri a kormány áremelések formájában".

Úgy vélekedett: a jelenlegi kormány által szétosztott 350 milliárd forintból - amelyet, mint rámutatott, nem az elmúlt 50 napban termeltek meg - 50 milliárdot a Széchenyi Tervre, 20-30 milliárd forintot pedig a gazdahitelre kellett volna fordítani.

Kapuvári sétáján Orbán Viktort elkísérte Bíró Péter polgármester, aki az őszi önkormányzati választáson az MDF-MKDSZ közös jelöltjeként, a Fidesz és a Fidelitas támogatásával indul a városvezetői pozícióért.

A polgári kormány miniszterelnökét a Rába-közi kisváros főterén várakozók megtapsolták és többen autogramot kértek tőle.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek