Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csendben bezárt iskolák

A szeptember 26-ig beérkezett adatok szerint kétszáztizennyolc oktatási intézmény szűnt meg az új tanév kezdetétől. Jogutód nélkül 23, jogutóddal pedig 193 intézmény zárt be. Ez azt jelenti, hogy 23 óvoda és iskola úgy szűnt meg, hogy az oda járó gyerekeknek egy teljesen új intézményt kellett keresniük, a többi közel kétszázat összevonták - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-10-06 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:34.945425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az adatok szerint szeptembertől csupán 95 új intézményt hoztak létre, ezeknek több mint a fele jogelőd nélkül alapított. Ebből az következik, hogy a majd kétszáz jogutóddal megszűnt óvodából és iskolából mindössze 45 intézményt hoztak létre, vagyis átlagosan négy iskolából csináltak egyet. Az ilyen jellegű átszervezések elsősorban a kistelepülési intézményeket érintik, így az eddig helyben iskolába járó tanulók egy része reggelente kénytelen buszra szállni.

Sió László, a Fidesz oktatáspolitikai műhelyének vezetője szerint a kormány jövőre tovább nehezíti a kistelepülési iskolák helyzetét, ugyanis a költségvetési tervezet szerint a felére csökken az 1100 főnél kisebb lélekszámú települések iskoláinak kiegészítő támogatása, a 3000-3500 fős települések esetében pedig megszűnik a normatíva.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek