Gyurcsány Ferenc a hátsó ajtónál
Meglehetősen kínos körülmények között avatta fel Gyurcsány Ferenc szerdán a New York-i Magyar Kulturális Intézet új otthonát. A magyar kormányfőt ugyanis az épület előtt táblákkal, transzparensekkel és zászlókkal amerikai magyarok egy csoportja várta. A tüntetők miatt Gyurcsány Ferenc az épület hátsó cselédlépcsőjén volt kénytelen besettenkedni, hogy feljusson az ötödik emeletre, ahol megnyitott egy fotókiállítást - írja az MNO.
Dátum: 2005-10-06 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:37.761823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar kormányfő szerdán este felavatta a New York-i Magyar Kulturális Intézet új otthonát. A Broadway 447 számú ház előtt azonban táblákkal, transzparensekkel és zászlókkal várta New York magyarsága Gyurcsány Ferencet. Az épület előtt 30-40 fő tüntetett, akik minden magyarnak magyar állampolgárságot követeltek, valamint azt, hogy Románia állítsa vissza a magyar autonómiát. Amikor Gyurcsány Ferenc hosszú fekete limuzinja megérkezett, s ő meghallotta a tömeg fújozását, a sofőr gázt adott és a limuzin eltűnt. Voltak azonban a tüntetők között olyanok is, akik az épület hátsó cselédlépcsőjéhez mentek, s így látták, hogy egyszer csak elráncigálnak a vasajtótól egy ott alvó öreg hajléktalant és Gyurcsány Ferenc besettenkedik, hogy a cselédlépcsőn felmenjen az ötödik emeletre megnyitni egy fotókiállítást.
Gyurcsány csütörtökön utazik Washingtonba, ahol megbeszéléseket folytat George W. Bush elnökkel, Condoleezza Rice külügyminiszterrel, valamint az amerikai kongresszus vezetőivel.
mno.hu - fideszfrakcio.hu