Felelős kormányzati felügyeletet az atomenergetika felett
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Környezetvédelmi Kabinetje felépítésénél és jellegénél fogva alkalmatlannak tartja az Igazságügyi Minisztériumot arra, hogy ellássa az Országos Atomenergia Hivatal felügyeletét. Meglátásunk szerint a tárca nem képes ellátni a szükséges mértékű, minden területre kiterjedő ellenőrzést, ezért biztonsági kockázatot jelent.
Dátum: 2005-10-06 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:39.257109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az atomenergia felhasználásának, jövőbeni hasznosításának legfontosabb követelménye, hogy a lehető legteljesebb és minden szakmai igényt kielégítő felkészült és alapos felügyeletet biztosítsunk. Ezzel szemben a Medgyessy-Gyurcsány kormány csak kapkod, és immáron a harmadik tárca felügyelete alá rendeli ezt a rendkívül fontos kormányzati feladatot.
A Fidesz véleménye szerint az ellenőrzés ellátására alkalmas lehet a belügyi tárca (biztonsági okokból) és a gazdasági tárca (energetikai szempontból). Leginkább azonban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az, amelynek mind a biztonságos energia termelés ellenőrzése, mind a környezeti kockázatok csökkentése egyaránt feladata kell legyen.
A Fidesz Környezetvédelmi Kabinetje ezért felkéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy sürgősen fontolja meg az általános felügyeletre alkalmas és felelős tárca kijelölését.
Turi-Kovács Béla
Kabinetvezető
Fidesz - frakció
Környezetvédelmi Kabinet