A "Gyurcsány-vízum" a nemzeti bezárkózást szolgálja
A Gyurcsány-kormány nemzeti vízumának a bevezetése a nemzeti bezárkózást és a Magyarországra való bevándorlást szolgálja, nem pedig a határon túli magyarságra nyitott, befogadó és távlatos nemzetpolitikát - vélte Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnöke.
Dátum: 2005-10-06 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:42.342910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar nemzeti vízum 2006. január elsejei bevezetéséről csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó erdélyi magyar politikus hangoztatta: ő "még a mai helyzethez képest is visszalépésnek" látja ennek a vízumnak a bevezetését. "Ha figyelembe veszem, hogy most vízum nélkül is mehetek Magyarországra, a nemzeti vízum kiváltása plusz nyűg, utazgatás és költség az erdélyi magyarok számára, a mostani feltételekhez viszonyítva. A vízumnak utána kell járni, időbe, pénzbe, energiába kerül. Arról nem is szólva, hogy amit mi szerettünk volna és szeretnénk mind a mai napig, az a szülőföld elhagyása nélkül megszerezhető magyar állampolgárság, amelynek birtokában nem lenne szükség nemzeti vízumra. Boldogulhatnánk szülőföldünkön, nem kellene kitelepednünk Magyarországra, hogy ott élve legalább két évet várva megkaphassuk a magyar állampolgárságot.
A kettős állampolgárság birtokában úgy kötődnénk a nemzetünkhöz, hogy szülőföldünkön maradva élhetnénk, boldogulnánk. Tehát a kettős állampolgárság a megoldás" - mondta. A Gyurcsány-kormánynak a határon túli magyarokkal, azok autonómiatörekvéseivel és támogatásával kapcsolatos politikáját elmarasztalva Szász Jenő végül kijelentette: "A Magyar Köztársaságnak el kell döntenie, hogy mit akar a határon túli magyarokkal. Ha be akarja őket vándoroltatni és telepíteni Magyarországra, akkor a Gyurcsány-kormány jó úton jár. Nemzetben gondolkodva viszont, a határon túli magyarok számára ez az út csak veszteséggel jár.
Szerintem a külső és belső adósságokkal terhelt Magyar Köztársaságnak nem a bezárkózás a jövő útja, hanem a kitárulkozás, a határon túli magyarság magához ölelése révén a Kárpát-medence belakása, nemzeti, gazdasági érdekeinek nyitottságra épülő érvényesítése a térségben. Nem az a dolgunk, hogy bezárkózzunk a tízmilliós Magyar Köztársaság területére, hanem az, hogy kitárulkozzunk. Ehhez viszont nem nemzeti vízumban és a határon túli magyarok Magyarországra történő betelepítésében, hanem a kettős állampolgárságban kellene gondolkodni" - vélte az erdélyi MPSZ elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu