Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódtak a bolgár-amerikai tárgyalások a támaszpontokról

Folytatódtak csütörtökön Szófiában a bolgár-amerikai tárgyalások a bulgáriai amerikai bázisokról. A tárgyalásokat még Szimeon Szakszkoburggotszki kormánya alatt kezdték meg a Pentagon új kelet-európai védelmi terve alapján.


Dátum: 2005-10-06 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:42.951255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lubomir Ivanov, Bulgária NATO-nagykövete szerint az amerikai haderők bulgáriai tartózkodásának feltételeiről, valamint a támaszpontok közös kihasználásáról folynak a megbeszélések, míg tárgyalópartnere, Robert Loftis amerikai nagykövet, külügyi tanácsos a bolgár objektumok "ideiglenes" használatát, valamint a Bulgáriába vezényelt amerikai katonák periodikus rotációját hangsúlyozta.

A 24 csasza című bolgár napilap szerint a tárgyalásokon a bázisok számáról, helyéről és finanszírozásáról folyik majd egyezkedés, de szó lesz arról is, hogy Szófia engedélyezi-e amerikai katonai akciók indítását területéről. Az Egyesült Államok már használta a Fekete-tenger partján lévő szarafovói légi bázist az afganisztáni, majd az iraki invázió idején az ellátó repülőgépek állomásoztatására.

Ugyancsak szó lesz a bulgáriai bázisok ügyéről Georgi Parvanov bolgár és George Bush amerikai elnök október 17-i washingtoni találkozóján.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek