Az EU bővítési biztosa szerint Ankarának javítania kell az emberi jogok helyzetén
Törökországnak javulást kell elérnie az emberi jogok érvényesülése terén, és erősítenie kell a jogrendet a csatlakozási tárgyalások megkezdésével párhuzamosan - jelentette ki csütörtökön Ankarában Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa.
Dátum: 2005-10-06 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:43.244525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bővítési biztos Abdullah Gül török külügyminiszterrel tárgyalt, és a megbeszéléseket követő sajtóértekezleten hangsúlyozta: a csatlakozási tárgyalások megkezdése ellenére az uniós tagság sem nem előzetesen biztosított, sem nem automatikus. A tárgyalások várhatóan 10-15 évig elhúzódnak, sikerük mindenekelőtt attól függ, milyen mértékben teljesíti Törökország az EU feltételeit, és milyen mértékben képes arra, hogy a 70 milliós szegény, túlnyomóan muzulmán nemzetet valóban európai szintre emelje.
"Törökország minden korábbinál szigorúbb ellenőrzés alatt áll majd" - jelentette ki Olli Rehn. A bővítési biztos elismerően szólt az eddig megvalósított reformokról, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a csatlakozás érdekében ennél többre van szükség. Ennek kapcsán mindenekelőtt arra utalt: "A tárgyalások befejezése és a tagság elérése érdekében Törökországnak teljesítenie kell a politikai feltételeket, ami elsősorban az emberi jogok érvényesítését és a jogrend tiszteletben tartását jelenti."
A bővítési biztos felsorolta a Törökország előtt álló feladatokat, s hangsúlyozta, hogy Ankarának összhangba kell hoznia törvénykezését az EU törvénykezésével, harmincöt területen eleget kell tennie az európai szabványoknak, kezdve az élelmiszerbiztonságtól egészen a kisebbségi jogokig. Utalt arra is, hogy Törökországnak meg kell nyitnia kikötőit és repülőtereit a ciprusi görög hajók és utasszállító repülőgépek számára, ami az első lépést jelentheti Ciprus Törökország által történő elismerésének útján.
A török külügyminiszter a sajtókonferencián jóval visszafogottabban nyilatkozott, és mindössze azt hangoztatta: "Új folyamat kezdődött, és intenzív munka áll előttünk".
Olli Rehn az EU első magas rangú képviselője, aki Törökországba látogatott azóta, hogy az Európai Unió a hét elején az Ankarával való csatlakozási tárgyalások megkezdése mellett döntött.
MTI - fideszfrakcio.hu